Sport

2018.05.10. 13:04

Büszkék menetelésükre az újvárosiak

Balmazújváros - Négy döntő ütközet vár a Balmazújvárosra még a bajnokságban.

Balmazújváros - Négy döntő ütközet vár a Balmazújvárosra még a bajnokságban.

Nagyon közel volt fennállása első kupadöntőjéhez a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese, „mindössze” egy gólt kellett volna begyötörni az Újpest hálójába a visszavágón, szerdán este, de sajnos Filip Pajovics, a vendégek kapusa remek napot fogott ki, ha pedig már ő is tehetetlen volt, akkor Fortuna mosolygott rá a fővárosiakra. Mivel nem esett gól az újvárosi találkozón, így a két mérkőzés alapján 2-1-es összesítéssel az Újpest jutott az idei kupafináléba, ahol majd a Lokit búcsúztató Puskás Akadémia vár rá.

Domináltak

Aki látta a szerdai mérkőzést, elmondhatja, legalább egy gólra rászolgált volna a Balmazújváros, de néha a futball nem a jobban játszó csapatnak kedvez.

Azt gondolom, végig a mi akaratunk érvényesült, a pályán belül azt éreztem, itt csak egy csapat akart nyerni, méghozzá a miénk”

– elevenítette fel a kilencven percet Vajda Sándor, a Balmazújváros középpályása. – Az Újpest ráült az eredményre, számukra az volt a legfontosabb, hogy valahogy lehozzák kapott gól nélkül az összecsapást. A találkozó nagy részében nem adtunk nekik semmi esélyt, ha próbálkoztak is támadással, azt csírájában elfojtottuk, az ő kapusuknak pedig többször is bravúrral kellett közbeavatkoznia. Az utolsó tíz percben már kard ki kard alapon kinyíltunk, akkor párszor mögénk tudtak kerülni, de ez benne van az ilyen játékban.

Négy döntő

A Balmazújváros – ahogy szinte az egész tavaszi idényben – most is vérbeli támadók nélkül volt kénytelen kezdeni, bár az utolsó fél órára Horváth Ferenc vezetőedző pályára küldte az éppen hogy felépült Rudolf Gergely-Bachana Arabuli duót.

– Mivel két kiváló csatárról van szó, biztos könnyebb lett volna, ha a kezdősípszótól a pályán tudnak lenni, de azok is mindent kiadtak magukból, akik helyettesítették őket. Az egész gárda beleadott mindent, az utolsó pillanatig küzdöttünk a továbbjutásért, de a futball néha ilyen kegyetlen, nem azt jutalmazza meg, aki többet tesz a győzelemért. Az edzők is azt mondták a lefújás után, hogy senki se lógassa az orrát, mert büszkék lehetünk a produkciónkra és az egész kupamenetelésre, hiszen történelmet írtunk azzal, hogy a Balmazújváros eljutott a legjobb négy közé. Vár ránk még négy „bajnoki döntő”, szombaton egyből egy létfontosságú összecsapás Mezőkövesden. Megbeszélte az együttes, hogy a szerdán mutatott játékot és felfogást kell az utolsó négy bajnokin is produkálnunk, és akkor alattunk húzzák majd meg a vonalat. Egy olyan csapat, amelyik eljut a legjobb négy közé a Magyar Kupában, nem lehet kieső – fogadkozott Vajda.

MSZ


[related-post post_id="3855591"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!