2018.04.06. 12:37
DVSC-TVP: kemény falat jön a bajnokságban
Debrecen - Hosszú idő után ismét hazai környezetben lép pályára a DVSC-TVP. Vida Gergő együttese az Érdet fogadja a Hódosban pénteken 18 órától. Mivel hivatalosan vendégszurkolók nem érkeznek a bajnokira, így a hazai klub az érdiek számára fenntartott szektort is megnyitja a szurkolóknak.
Debrecen - Hosszú idő után ismét hazai környezetben lép pályára a DVSC-TVP. Vida Gergő együttese az Érdet fogadja a Hódosban pénteken 18 órától. Mivel hivatalosan vendégszurkolók nem érkeznek a bajnokira, így a hazai klub az érdiek számára fenntartott szektort is megnyitja a szurkolóknak.
Múlt heti fehérvári döntetlenjével szerencsére ponttal zárta le három meccses idegenbeli túráját a Loki, így önbizalmat szerezve várhatja következő ellenfelét a K&H női kézilabda liga 19. fordulójában. Az ellenfél a bajnokság harmadik helyén álló Érd együttese lesz, és a kézilabda szövetség fellebbviteli bizottságának döntése értelmében szerencsére nézők előtt fogadhatja a DVSC a dunántúli alakulatot.
Igazi csapatként
Felemás érzésekkel tekint vissza a Fehérvár elleni mérkőzésre Sirián Szederke, a Loki válogatott beállója.
– Nagyon jól kezdtünk, ami nem volt ránk jellemző az utóbbi időben. Az, hogy lendületesen kezdtük a meccset nagy erőt adott a csapatnak. Érzésem szerint nagyrészt mi kontrolláltuk a találkozót, és azért kellett nekünk kapaszkodunk a végén, mert ismét kihagytuk azokat a helyzeteket, amelyeket egy DVSC-szintű csapatnak nem szabad. Vegyes érzéseim vannak, mert benne volt a győzelem a mérkőzésben, de annak nagyon örülök, hogy végig igazi csapatként küzdöttünk.
Akkor sem adtuk fel, amikor pár perccel a vége előtt három gólos előnyben voltak a hazaiak, ennek pedig az egyik pont lett a jutalma”
– fogalmazott a játékos.
Tartani a tempót
A következő feladta az Érd, amely a hétvégi Magyar Kupa fináléjában nagy küzdelemre kényszerítette a Győrt. A dunántúliak az elmúlt szezonban kétszer is pályára léptek a Hódosban, de nyerniük egyszer sem sikerült.
– Követtük a kupadöntőt, és annak ellenére, hogy az érdiek két meghatározó játékosukra nem számíthattak, nagyon jó meccset játszottak a kisalföldiekkel. Ez is mutatja, hogy mennyire erős együttesről van szó, még így is minden poszton válogatott játékosok állnak Szabó Edina rendelkezésére. Az elmúlt évekből tudjuk, hogy gyors kézilabdázóik vannak, a kemény védekezésre és a lerohanásra építenek. Fontos lesz, hogy fejben és lábbal is tartsuk velük a tempót, a visszarendeződésre különösen figyelnünk kell majd. Nem szabad hagynunk, hogy ránk erőltessék az akaratukat. Ha betartjuk az előírtakat, azt gondolom, simán meccsben lehetünk velük, ráadásul mellettünk szólhat a hazai pálya előnye. Egy futásban bővelkedő, nagy tempójú összecsapásra számítok – vélekedett a kiváló beálló.
MSZ
A női kézilabda NB I. állása
1. Győri Audi ETO KC 19 18 0 1 618–421 36
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 18 18 0 0 592–407 36
3. Érd 18 14 0 4 538–433 28
4. DKKA 18 12 1 5 518—437 25
5. Kisvárda Master Good SE 18 11 1 6 442–435 23
6. GVM Europe-Vác 18 11 0 7 552–492 22
7. Siófok KTC 18 11 0 7 520–492 22
8. DVSC-TVP 18 7 1 10 457–500 15
9. Alba Fehérvár KC 18 5 3 10 471–497 13
10. Budaörs Handball 18 6 1 11 487–537 13
11. MTK Budapest 18 2 3 13 442–540 7
12. Hufbau-Akker Kecskeméti 18 2 1 15 427–574 5
13. EUbility Group-Békéscsaba 17 2 0 15 417–525 4
14. Vasas SC 18 1 1 16 385–576 3
[related-post post_id="3816953"]