Sport

2017.10.13. 15:46

Zaglebie Lubin vs. DVSC-TVP - Élvezték a lokista lányok a Veszprém buszát

Debrecen - Már a szombati, lengyelországi EHF Kupa-meccs helyszínén tartózkodik és készül a DVSC-TVP csapata, mely a Zaglebie Lubin együttese ellen harcolt a továbbjutásért. A párharc első felvonását szombaton 18.30-tól vívják meg a felek Lubinban. Helyszíni beszámoló.

Debrecen - Már a szombati, lengyelországi EHF Kupa-meccs helyszínén tartózkodik és készül a DVSC-TVP csapata, mely a Zaglebie Lubin együttese ellen harcolt a továbbjutásért. A párharc első felvonását szombaton 18.30-tól vívják meg a felek Lubinban. Helyszíni beszámoló.

A Loki már csütörtökön reggel útra kelt, nem is csoda, hiszen hosszú út várt a lányokra. A bő 13 órás utazást mindenki másképp viselte, Tóvizi Petra kifejezetten élvezte.

Fotó: Facebook / DVSC Kézilabda

– Reggel hatkor keltünk útra, szerintem annyira nem volt vészes, játszottunk, volt, aki filmet nézett, zenét hallgatott. Én aludtam és olvastam is.

Az érkezésünk után mintegy átmozgatás gyanánt elmentünk egy kicsit sétálni a városban, majd megvacsoráztunk. Pénteken délelőtt kondiztunk, felébresztettük a testünket”

– mondta a debreceniek ifjú tehetsége a lengyelországi szállásukon.

A piros-fehérek a Veszprém buszával tették meg a nagy utat, Petra elárulta, kényelmes volt számunkra a szállítóeszköz. – Látszik, hogy férfiakra van tervezve, sokkal nagyobb hely van, mint egy átlagos buszon – fogalmazott a beálló, majd hozzátette, már mindenki nagyon várja a meccset, melynek a végén ők szeretnének örülni.

Fotó: Facebook / DVSC Kézilabda

HBN


[related-post post_id="3639179"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!