Sport

2017.09.08. 14:57

Újváros: a győzelembe menekülnének

Balmazújváros - Tamás László szerint nem a szépségre, hanem az eredményességre figyelnek majd a csapatok.

Balmazújváros - Tamás László szerint nem a szépségre, hanem az eredményességre figyelnek majd a csapatok.

Rövidebb szünet után a hétvégén a nyolcadik fordulóval folytatódik a küzdelem az OTP Bank Ligában. A sereghajtó Balmaz Kamilla Gyógyfürdőnél mozgalmasan teltek az utóbbi napok. Horváth Ferenc legénysége a múlt héten edzőmérkőzésen fogadta a szlovák élvonalban szereplő Tatran Presov alakulatát, a találkozót 3–0-ra nyerték meg a hajdúságiak, ez a siker valószínűleg jót tett a kisebb gödörben lévő balmazújvárosiak lelkének. A játékoskeret is bővült az átigazolási szezon hajrájában: a védelemben bevethető Jagodics Bencét a szegediektől szerződtették a klub vezetői.

Éhesek a sikerre

– Hasznosnak tartom a pauzát, a válogatott meccsek hetében napi két edzést is tartott nekünk a szakmai stáb, emellett kicsit szusszanhattunk is – kezdte a beszélgetést Tamás László. – A Tatran Presov legyőzése ugyancsak értékes volt, egy-egy diadal mindig pozitív lökést ad a csapatnak. A mérkőzésen az eddig kevesebb lehetőséghez jutó játékosok is bizonyíthattak. Hogy mi a véleményem Jagodics Bencéről? Kiváló felépítésű, rendkívül képzett bekk, akiről emberileg is csak jó dolgokat tudok elmondani – jellemezte kollégáját a Hajdú-bihari Napló kérésére a hátvéd.

[poll id="1530"]

A Balmaz szombaton a kilencedik helyen tanyázó Mezőkövesd Zsóry FC otthonában lép pályára, az összecsapás 18 órakor rajtol. Túlzás lenne azt állítani, hogy a csapatok bombaformában várnák a kezdő sípszót. A borsodiak a legutóbbi öt fellépésükön csupán egy egységet tudtak „bezsákolni”, míg Sigér Dávidék zsinórban három vesztes ütközettel hangoltak a következő erőpróbára.

– Küzdelmes mérkőzésre számítok, mivel mindkét gárdának égető szüksége van a három pontra. Presztízsrangadónak is nevezhetjük a bajnokit, mivel a két település viszonylag közel helyezkedik el egymáshoz. A gyengébb sorozatunk miatt létfontosságú lenne egy győzelem. Nem hiszem, hogy a teher bénítólag hatna majd ránk. Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, ha maximális koncentrációval futballozunk, bárki ellen eséllyel vehetjük fel a kesztyűt. A videofelvételek alapján kiderült, a Kövesd általában átadja a területet az aktuális vetélytársának, elsősorban a kontratámadásokra alapoz. Ellenfelünk keretét jó képességű labdarúgók alkotják.

Úgy gondolom, célfutballt látnak majd a stadionba kilátogató szurkolók, nem a szép játék fog dominálni”

– zárta mondandóját Tamás, aki elárulta, Bokros Tibor a térdével bajlódik, rajta kívül még egy-két embernek van kisebb sérülése.

HBN-BÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!