Sport

2017.09.22. 16:51

DVSE: továbbjutni a csoportból

Debrecen - Süveges Máté szerint kemény meccsek várnak rájuk, de be akarnak jutni a legjobb nyolcba.

Debrecen - Süveges Máté szerint kemény meccsek várnak rájuk, de be akarnak jutni a legjobb nyolcba.

Budapesten, Miskolcon, Szolnokon, és Kaposváron rendezik a BENU férfi Magyar Kupa csoportmérkőzéseit a hétvégén. Ezúttal tizenhét csapat nevezett, a tizenhat OB I-es gárda és az előző szezonban búcsúzó KSI. Az együttesek három négyes és egy ötös csoportban küzdenek, az első két helyezett jut be a negyeddöntőbe mindenhonnan.

A DVSE a C jelű kvartettbe került, Budapesten, a Kőér utcai uszodában küzdenek meg Komlósi Péter tanítványai sorrendben a BVSC-Zuglóval, az OSC-Újbudával, végül a házigazda Honvéddal.

Erős csoportban

– Tavaly is a BVSC ellen kezdtük meg a szezont, és épp a kupában. Akkor szoros meccsen ikszeltünk, most nyerni akarunk. Csapatunkban benne van a jó eredmény, sokat dolgoztunk azért, hogy összeálljunk. Meg akarjuk mutatni, hogy idén többre vagyunk hivatottak – jelentette ki Süveges Máté, a debreceniek centere, majd rátért a többi ellenfélre is.

– Az OSC más kategóriát képvisel, mint a csoport többi tagja. Ráadásul az első találkozónk után nem is lesz túl sok időnk a pihenésre, ettől függetlenül egy jó eredményben bízunk. Lehetséges, hogy néhány kulcsjátékost pihentet majd ezen a derbin a szakmai stáb, így a fiatalabb, saját nevelésű pólósok is szerephez juthatnak. A Honvéddal vasárnap csapunk össze, reméljük, ekkor már tudni fogjuk, hol végzünk. Ezzel együtt le szeretnénk győzni fővárosi riválisunkat. A múlt heti, hazai felkészülési tornánkon is megmérkőztünk már a Honvéddal, de akkor voltak hiányzóik, abból a meccsből nem szabad messzemenő következtetést levonni.

Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy a mi csoportunk az egyik legerősebb, nem lesz egyszerű dolgunk, de a célunk egyértelműen a továbbjutás”

– mondta a rutinos sportoló.

Arról is érdeklődtünk Süvegestől, szerinte mire hivatott a Debrecen a 2017/18-as szezonban. – Van még min csiszolni, biztos vagyok benne, hogy még fejlődni fogunk. Jó mentalitású brigád jött össze, fiatalok is érkeztek, így pörgősebb, dinamikusabb lesz a játékunk. Bizakodóak vagyunk az új idényt illetően.

Ami a többieket illeti: az A jelű csoportban, Miskolcon a hazaiak mellett a ZF-Eger, a PVSK-Mecsek Füszért, a Tatabánya, és a Metalcom-Szentes száll harcba. A „béseknél” a házigazda Szolnoki Dózsa, a VasasPlaket, az UVSE, valamint a KSI feszül egymásnak. A D-ben, Kaposváron az FTC-PQS, a ContiTech-Szeged, illetve az AVUS küzd meg a továbbjutó helyekért.

HBN


A DVSE meccsei

Szombat

  • 12.45: BVSC-Zugló–DVSE
  • 17.30: OSC-Újbuda–DVSE
  • Vasárnap

  • 11 óra: Honvéd–DVSE
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!