Sport

2017.07.17. 14:30

Bronzérmes lett Kozák Luca az Európa-bajnokságon

Debrecen - Bronzérmes lett női 100 méteres gátfutásban a bydgoszczi U23-as atlétikai Európa-bajnokságon a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának hallgatója, Kozák Luca.

Debrecen - Bronzérmes lett női 100 méteres gátfutásban a bydgoszczi U23-as atlétikai Európa-bajnokságon a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának hallgatója, Kozák Luca.

A kémia Bsc-képzésben tanuló sportoló futamgyőztesként, összesítésben a harmadik helyen jutott a százméteres gátfutás fináléjába, ahol a kiváló rajtot követően több mint két tizedet javított 13,31 másodperces kvalifikációs idején, azonban az előtte álló holland és fehérorosz futó is jobbat ment, mint pénteken. A debreceni sportoló hiába döntötte meg az általa tartott utánpótláscsúcsot, az erős hátszél miatt nem hitelesíthető a 13,06-os ideje.

A Nemzeti Sport Online beszámolója szerint Kozák Luca így nyilatkozott a versenyt követően:

Kár, hogy túl erős volt a szél. A futásom első fele jól sikerült, de a nyolcadik gátnál hibáztam. Tudtam, hogy vannak, akik jobb egyéni csúccsal rendelkeznek, de csak magamra akartam koncentrálni."

A gátfutó ezen felül a 4x100 méteres váltóban is versenyzett. A Kozák Luca, Ferenczi Melinda, Répási Petra, Nádházy Evelin összeállítású négyes a döntőben a hatodik helyet szerezte meg 45,03 másodperces idejével.

- atletika.hu/NSO/Debreceni Egyetem -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!