Sport

2017.07.24. 14:19

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: vereség a sporttörténelmi napon, de van ok a bizakodásra

Balmazújváros - Haris Attila szerint a Balmazújváros minimum egy pontot megérdemelt volna a Vasas ellen.

Balmazújváros - Haris Attila szerint a Balmazújváros minimum egy pontot megérdemelt volna a Vasas ellen.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő szurkolói ünnepre készültek a hétvégén, hiszen kedvenc csapatuk először lépett pályára hazai környezetben az NB I-ben. A sporttörténelmi eseménybe a Vasas belerondított, az angyalföldi együttes Remili Mohamed korai góljával 1–0-ra győzött. Horváth Ferenc tanítványai a vereség ellenére dicséretet érdemelnek, mivel minden tőlük telhetőt megtettek a pontszerzés érdekében.

Bosszantó hiba

– Az összecsapás első tíz percében egyértelműen a Vasas akarata érvényesült – jelentette ki a Hajdú-bihari Naplónak Haris Attila. – Sajnos olyan szituációból kaptuk a gólt, amelyre a szakmai stáb külön felhívta a figyelmünket. A találat után még adódott egy veszélyes fejes a kapunk előtt, ám ezt követően feljavultunk, és egyre veszélyesebbé vált a játékunk. Horváth Ferenc a szünetben azt kérte tőlünk, hogy folytassuk azt a futballt, amivel előrukkoltunk az első játékrész második felében. Úgy gondolom, jó teljesítményt nyújtottunk, minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna. A vasárnapi találkozón akadtak biztató momentumok, amelyekre építhetünk a folytatásban. Legközelebb a Honvéd otthonában lépünk pályára. Ezen a meccsen sem mi számítunk az esélyesnek, de nem foglalkozunk a papírformával, meg akarjuk lepni a címvédőt.

A Videoton és a Vasas futballistáin is azt éreztem, hogy kissé lekezeltek bennünket, nem maximális fordulatszámon pörögtek, valós tudásuk csupán ötven-hatvan százalékát mutatták meg. Ennek a felfogásnak itta meg a levét a Vidi az első fordulóban.”

Reményeim szerint hétről hétre olyan produkcióval tudunk előrukkolni, aminek köszönhetően a riválisaink egyre komolyabban veszik a Balmazújvárost – hangsúlyozta a fiatal középpályás.

Jó társaság

Haris Attila a nyáron csatlakozott a hajdúsági egylet keretéhez, a ferencvárosi nevelésű labdarúgó az előző szezonban a másodosztályban szereplő Soroksárban bizonyította rátermettségét.

Fotó: Matey István

– Több gárda is érdeklődött irántam, ám az újvárosiak ajánlata tetszett a legjobban. Döntésemben az is szerepet játszott, hogy mindenképpen az élvonalban szerettem volna folytatni a pályafutásomat. Szükségem volt a környezetváltásra, eddig remekül sült el a klubcsere. A beilleszkedés nem jelentett komoly problémát, fantasztikus közösségbe csöppentem, mindenki kedvesen fogadott. Úgy gondolom, mind egyénileg, mind csapatszinten készen állunk az NB I-re, és ezt bizonyítani is fogjuk a folytatásban – emelte ki a 20 éves játékos.

HBN-BÁ


[related-post post_id="3560364"]

[related-post post_id="3560748"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!