Sport

2017.07.28. 11:26

A Honvéd kellemetlen ellenfél lesz a Balmaz számára

Balmazújváros - Szamosi Tamás elmondta, több felállási formára is felkészültek.

Balmazújváros - Szamosi Tamás elmondta, több felállási formára is felkészültek.

Nem lehet azt állítani, hogy könnyű sorsolása lenne az újonc Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatának. Horváth Ferenc tanítványai az OTP Bank Liga nyitófordulójában a tavalyi ezüstérmes Videotonnal találkoztak, ezután következett a harmadik helyezett Vasas, az előttünk álló hétvégén, szombaton 20.30-tól pedig a Bozsik Stadionban, vagyis a címvédő otthonában van jelenésük a hajdú-bihariaknak.

A Balmaz 1–1-es döntetlent játszott a Vidivel, majd 1–0-ra kikapott a Vasastól. A Honvéd az első körben 2–0-ra verte a Haladást, rá egy hétre pedig 2–2-re végzett a DVTK ellen. Az újvárosiak eddigi egyetlen találatát Nemanja Andrics szerezte, a kispestieknél Bobál Dávid és Eppel Márton egy-egy gólja mellett Davide Lanzafame mindkét meccsen betalált.

Fotó: Matey István

Meg kell tanulni nyerni

A balmazfoci.hu-n olvasható egy rövidebb interjú, melyben a csapat pályaedzője, Szamosi Tamás nyilatkozik.

– Úgy érzem, szinte mindenben felül tudtuk múlni a Vasast, de a gólszerzésben sajnos nem. A játékosaink most is kiadták magukból maradéktalanul azt, ami bennük volt. Persze egy vereséggel soha nem lehetünk elégedettek, de sokat elmond az a találkozóról, hogy az ellenfél legjobbja a kapus volt. Nekünk meg kell tanulnunk nyerni, ám a rutinnal ez is jönni fog – tekintett vissza Szamosi, aki szerint mindegy, milyen sorrendben jönnek a riválisok, előbb, vagy utóbb úgyis mindenkivel meg kell mérkőzni.

[poll id="1478"]

– A Honvéd egy igen kellemetlen ellenfél, játszik három, és négy védővel is. Ezért több felállási formára is készültünk a héten. Az új vezetőedzőjük holland, s ott a 4-3-3-as hadrend a leggyakoribb, ám a Diósgyőr ellen három belsővédővel is játszottak – fogalmazott.

A pályaedző azt is kiemelte, hogy Lanzafame és Lazovics kiemelkedő tudású labdarúgói az NB I-nek, és természetesen figyelni fognak rájuk, ugyanakkor szoros emberfogást ellenük sem fognak alkalmazni, ugyanis azzal borulna az egész csapatjátékuk.

Az izgalmasnak ígérkező összecsapást az érdeklődők a tévében is megtekinthetik, ugyanis az M4 Sport élőben adja majd.

HBN


[related-post post_id="3560947"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!