Sport

2017.05.12. 16:20

FTC vs. DVSC - A bajnok ellen is pontra lenne szükség

Debrecen - Nem kisebb feladatra vállalkozik a DVSC futballcsapata szombaton este, mint a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában eredményesnek lenni. A zöld-fehérek a dobogóért állnak nagy harcban, míg a hajdúságiak továbbra is a kiesés elöl menekülnek az OTP Bank Ligában.

Debrecen - Nem kisebb feladatra vállalkozik a DVSC futballcsapata szombaton este, mint a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában eredményesnek lenni. A zöld-fehérek a dobogóért állnak nagy harcban, míg a hajdúságiak továbbra is a kiesés elöl menekülnek az OTP Bank Ligában.

Három mérkőzés az élet, azaz három forduló van hátra a mostani bajnokságból, ami rémálomszerűen zajlik jelenleg is a debreceni futballszurkolók számára. A Loki, amely az elmúlt években élcsapatnak számított és mindig a dobogóért hajtott, ezúttal a kiesés elől teper, a gigászi küzdelemben legfőbb ellenfelei a diósgyőriek, az MTK és a Mezőkövesd.

A Debrecen jelenleg a nyolcadik helyen áll, vagyis akár nyugodtak is lehetnénk, de a kép ennél jóval árnyaltabb: a piros-fehéreknek 37 pontjuk van, a mögöttük sorakozó, említett három gárdának pedig 35 egység áll a neve mögött. Ráadásul a DVSC a hátralévő meccseken a bajnok Fradi otthonában, az aranyéremre pályázó Honvéd ellen hazai pályán, majd a Diósgyőr ellen Mezőkövesden játszik. Nem egyszerű sorozat!

Bátran, szervezetten

Az első akadály szombaton 18 órától (élőben: www.haon.hu) vár a hajdúságiakra, a Groupama Arénában a Ferencváros feni rájuk a fogát.


[poll id="1406"]


A jelenlegi forma és a játékerő most a házigazdák mellett szól, ettől persze még ponto(ka)t szerezhetnek a vendégek egy bátor, de szervezett játékkal. Abba is belekapaszkodhat Leonel Pontes legénysége, hogy a mostani pontvadászat annyira kiegyensúlyozott, hogy bármelyik csapat „elkaphatja” bármelyiket. A zöldeket a dobogó megszerzésének lehetősége motiválja majd, míg a Lokit a kiesés rémének elhessegetése. „A Debrecen a bennmaradásért küzd, mi pedig a harmadik helyért” – fogalmazott Thomas Doll, az FTC trénere a klub honlapján. „A lehető legjobb formánkat kell nyújtanunk, több gyors és magas játékosuk van. A Debrecen ellen mindig szoros meccseket vívunk. Ebben a bajnokságban nem érdemes figyelni, ki hogy áll, mert bárki meglepheti a másikat. Nehéz mérkőzésre számítok, de hazai pályán a célunk nem lehet más, mint a győzelem” – mondta Doll.

Leonel Pontes szerint „jó formában vannak a zöld-fehérek, jó focit játszanak, gyors csapatról van szó. Nagyon veszélyesek a kontráik és szeretik sokat birtokolni a labdát”. A tréner a dvsc.hu-nak elmondta, hogy bár nehéz mérkőzés lesz, megpróbálnak nyerni.

HBN-TN


Mindkét bajnokaspiráns, az éllovas Budapest Honvéd és a vele azonos ponttal álló Videoton is a kiesés elkerüléséért harcoló csapattal találkozik a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!