Sport

2017.04.24. 17:02

Gladiátorként küzdöttek, de vereség lett a vége

Debrecen - A Gladiators 19-14-es vereséget szenvedett hazai pályán a Miskolc Renegades csapatától a Magyar Amerikai Futball Divízió I-es bajnokságában.

Debrecen - A Gladiators 19-14-es vereséget szenvedett hazai pályán a Miskolc Renegades csapatától a Magyar Amerikai Futball Divízió I-es bajnokságában.

Ideális körülmények várták a Gázvezeték utcán az együtteseket, az eső nem állta útját a mérkőzésnek. Szűcs Botond vezetőedző továbbra sem számíthatott több játékosra, irányító poszton a Divízió II-ből kölcsönzött Kondorosi Attila adogatott, viszont jó hírként szolgált, hogy Roják Richárd ismét pályára léphetett.

Az első negyedben egyik csapatnak sem sikerült beérni a végzónába. A második játékrészben a Renegades törte meg a csendet egy 32 yardos elkapott touchdownnal (0-7). Nem maradt megválaszolatlanul a hatpontos, a Gladiators harmadik összecsapásán megszerezte első TD-jét. Az akciót Roják nagy futása előzte meg, majd Hanász Róbert váltotta hat egységre Kondorosi egyik átadását (6-7). A félidő vége előtt még Fülep Csaba szerzett egy interceptiont, amit a hazaiak nem tudtak pontokra váltani.

A harmadik negyedben a védelem jól kezdett, Varga Renátó majdnem leszedte a levegőből az ellenfél irányítójának egyik átadását is. Ám ezután a Renegátok szereztek új pontokat, miután az egyik import játékosuk 8 yardról befutott az end zone-ba (6-13). Az utolsó játékrészben a borsodiak egy újabb futott TD-vel növelték előnyüket, amellyel közel kerültek ahhoz, hogy eldöntsék a találkozót (6-19). A végén viszont a vendégek végzónájához közel a védelmet is erősítő Roják Richárd vetődött rá egy elejtett labdára. Jó mezőnypozícióból jöhettek a Gladiátorok, amit ki is használtak. Szabó Krisztián kapott a szélen egy jó passzt, kikerült néhány szerelést, és egy 32 yardos touchdownt szerzett. A kétpontost Roják értékesítette (14-19). Nem volt sok ideje a hazaiaknak, egy onside kickkel megpróbálták visszaszerezni a labdát. A játékszer azonban a rúgás után kiment a pályáról, így a vendégeké volt a malacbőr, akik a fennmaradó időt letérdelték. A Gladiators 19-14-es vereséget szenvedett, amellyel már nem juthat be a Divízió I. középszakaszába.

Nem fejlődött túl sokat a támadósorunk, viszont a védelem hozta a kötelezőt” – értékelt Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője. – „Jelenleg ez a Divízió I. import játékosokat, válogatottakat felvonultató, HFL-szintű csapatokkal rendelkezik. Egy klub esélytelen ebben a ligában, ha nincs meg az anyagi támogatottsága vagy a kapcsolata egy elitligás együttessel. Próbálunk egy külön utat folytatni, ahol a játékosok fejlesztésén, illetve toborzásán van a hangsúly, de ez hosszú lesz.

Legközelebb a Gladiators másodikszámú csapata lép pályára. Az ellenfél a Divízió II-ben a Rebels Oldboys lesz április 30-án, Budapesten.

Gladiators-Miskolc Renegades 14-19 (0-0, 6-7, 0-6, 8-6)

Gladiators pontszerzők: Hanász Róbert, Szabó Krisztián 1-1 TD, Roják Richárd 1 PAT.

- Makranczi László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!