Sport

2017.04.13. 12:40

Bravúrral párosult a fegyelmezett futball

Hosszúpályi - Darnai József elárulta, a téli játékosmozgást követően erősödött a Hosszúpályi csapata.

Hosszúpályi - Darnai József elárulta, a téli játékosmozgást követően erősödött a Hosszúpályi csapata.

A DEAC–Hosszúpályi mérkőzésen borult a papírforma a Szertár Sportbolt megye I. előző fordulójában. A bajnoki címre törő debreceniek nagy meglepetésre nem bírtak a táblázat hátsó régiójában helyet foglaló vendégekkel, akik 2–1-re győzedelmeskedtek. Érdekesség, hogy a hosszúpályiak első pontjaikat a cívisvárosban szerezték meg 2017-ben, Darnai József tanítványai ezt megelőzően hat pofonba futottak bele.

Számított rá

– Nagyon fegyelmezett volt a társaság, minden utasítást maradéktalanul betartottak a játékosok. Azt is megbeszéltük, hogy a teher nem a mi vállunkat nyomja, hiszen ellenfelünk célja az aranyérem. Az egész mérkőzésen stabilan védekeztünk, próbáltuk lassítani a játékot. A bajnokság egyik csúcspontjának nevezhetjük a debreceni összecsapást, de a Nánás otthonában elért októberi diadalunkról ugyancsak szép emlékeket őrzök. Sajnos a tavaszi szezont nem kezdtük valami fényesen, így kellett már ez a siker a lelkünknek. Hogy mi lehet a magyarázata a gyengébb rajtnak? Elég régóta vagyok már benne a sportban, de ilyen pocsék felkészülésen még nem mentem keresztül, mint amilyen télen volt. Nem tudtunk tesztmérkőzést vívni, így nem lepett meg az évkezdet. A holtszezonban ugyan két meghatározó ember távozott tőlünk, de öt új labdarúgóval bővült a gárda, így az őszi garnitúrához képest a mostani társaságot erősebbnek érzem. Jelentős korkülönbség van a csapat egyes tagjai között, ami olykor problémát okoz, de orvosoljuk majd ezt a gondot is – osztotta meg a Hajdú-bihari Naplóval Darnai József.

Ismétlésben bíznak

A hosszúpályiak a tizenkettedik pozícióból várják a folytatást, vasárnap 16 órától a hajdúnánásiakat látják vendégül a 23. játéknap keretében.

– A hétvégén sem lesz könnyű dolgunk, ám ha sikerül megismételnünk azt az összeszedett futballt, amit Debrecenben produkáltunk, lehet esélyünk a győzelemre. Nem vagyok híve a bunkerfocinak, a nyílt, őszinte futballt preferálom. Azért is lenne fontos a jó eredmény, mert ezután három idegenbeli fellépés vár ránk. A pontvadászatnak úgy vágtunk neki, hogy az első tíz között szeretnénk végezni. Reálisan nézve a helyzetünket a nyolcadik helyet is elérhetőnek gondolom. Több törzsszurkolója van az együttesnek, bár azt is meg kell jegyeznem, hogy a gyengébb sorozatunk miatt esést tapasztaltunk a nézőszámban. A településnek megye hármas alakulata is van, így a szurkolóinknak gyakran dönteniük kell, melyik egyletet biztatják a helyszínen – zárta mondandóját a rutinos szakvezető.

HBN-BÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!