Sport

2017.03.31. 17:08

Balatonfüredről kellene valahogy pontot csenniük az újvárosiaknak

Balmazújváros - Ismét nehéz feladat vár a nemrégiben ismét edzőváltáson átesett Balmazra.

Balmazújváros - Ismét nehéz feladat vár a nemrégiben ismét edzőváltáson átesett Balmazra.

Továbbra is az utolsó előtti, 13. helyről várja újabb megmérettetését a férfi kézilabda NB I-ben küzdő Kőnig Trade Balmazújvárosi KK. A kiesés ellen menekülő hajdú-bihari gárda a 22. fordulóban, szombaton 18 órától Balatonfüreden vendégeskedik.

A fürediek 23 pontot gyűjtöttek eddig, ami jelenleg a tabella hatodik helyére elég. Ebből kettőt az Újváros ellen szedtek össze, november 11-én 33–23-ra győzték le az akkor még Füzesi Ferenc által irányított együttest. Azóta már Magi Serra is szerencsét próbált a Balmaznál, azonban ő sem tudta kirángatni a csapatot a gödörből, helyére Tréki Tamás érkezett, akinek munkáját szakmai igazgatóként Javier Cabanas segíti.

Az edzőpáros múlt héten, a Csurgó ellen be is mutatkozott, és bár látható volt, hogy új lendületet hoztak a fiúk játékába, a sikerhez ez is kevés volt, 29–28-ra maradtak alul Bali Richárdék. Ezúttal sem lesz könnyebb dolguk az újvárosiaknak, Csoknyai István tanítványai mindenkinek feladják a leckét. Mindenesetre valamit ki kell találniuk a hajdú-bihariaknak, ha ponttal, pontokkal akarnak hazatérni.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!