Sport

2017.02.08. 18:57

Röplabda Magyar Kupa - Új győztest avatnak a férfiaknál

Budapest - Pénteken és szombaton az Érd Arénában rendezik a röplabda Magyar Kupa éremmérkőzéseit, a nőknél a Békéscsaba a nagy esélyes, míg a férfiaknál sporttörténelmi győztest avatnak.

Budapest - Pénteken és szombaton az Érd Arénában rendezik a röplabda Magyar Kupa éremmérkőzéseit, a nőknél a Békéscsaba a nagy esélyes, míg a férfiaknál sporttörténelmi győztest avatnak.

A nőknél ugyanaz a négy csapat csatázik majd a medálokért, ráadásul ugyanolyan "leosztásban", mint tavaly, azaz a harmadik helyért a Jászberény és a Nyíregyháza, a trófeáért pedig a címvédő Békéscsaba és a Vasas játszik.

A férfiaknál ugyanakkor sporttörténelmi döntőt rendeznek, ugyanis a Pénzügyőr és a Szolnok is első kupagyőzelmére hajt, sőt, már a finálés részvétel is az eddigi legjobb eredmény mindkét klubnál. A fővárosiaknak egy bajnoki hatodik, míg a Tisza-partiaknak egy 2009-es kupabronz jelenti a csúcsot.

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, nagyon izgalmas és érdekes mérkőzésekre van kilátás, a nőknél a Vasas kifejezetten kupaspecialista, ugyanakkor a címvédő Békéscsaba ebben a szezonban kiemelkedik a mezőnyből. Hozzátette, a francia Béziers elleni keddi CEV Kupa-találkozón fantasztikus volt a hangulat a Viharsarokban, s bízik benne, hogy péntek este, a női fináléban is hasonló atmoszférát tapasztalnak majd. Megjegyezte: a mérkőzésekre ugyan jól fogynak a jegyek, de még mindkét napra kaphatók belépők.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a szövetség szerződést kötött a Zeus sportfelszereléseket forgalmazó Sport 36 céggel, ennek értelmében a válogatottak továbbra is ebben a márkában lépnek pályára.

A program:

péntek:

nők:

döntő:

Linamar-Békéscsaba - Vasas Óbuda 17.00

bronzmérkőzés:

Jászberény - Fatum-Nyíregyháza 19.15

szombat:

férfiak:

bronzmérkőzés:

Fino Kaposvár - HÉP-Kecskemét 17.00

döntő:

Openhouse Szolnok - Pénzügyőr SE 19.15

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!