Sport

2017.02.19. 11:12

Nulla pontot ért DEAC-nak a kiváló kezdés

Debrecen - A DEAC együttese sokáig taktikusan játszva útját állta a rutinosabb bajnokesélyes HTE rohamainak a szombati női futsalbajnokin. Amikor aztán 5-6 perce kihagyott a gépezet, megsorozta ellenfelét a vendég Hajdúböszörmény.

Debrecen - A DEAC együttese sokáig taktikusan játszva útját állta a rutinosabb bajnokesélyes HTE rohamainak a szombati női futsalbajnokin. Amikor aztán 5-6 perce kihagyott a gépezet, megsorozta ellenfelét a vendég Hajdúböszörmény.

A találkozón a DEAC is veszélyeztetett az első negyedórában, de inkább a vendégek voltak kezdeményezők. Igaz, a hazaiak okosan tolódva, lelkesen védekezve különösebb megerőltetés nélkül is partiban voltak velük. Aztán kihúzták a sámlit a hazaiak lába alól. Pár perc alatt "sikerült" két öngólt is összehoznia a nagyon peches debrecenieknek, valamint megpattanó lövés is utat talált a kapujukba. Ez a még törékeny egységet szétzilálta, és a HTE kedvére alakította ki ekkor helyzeteit, amelyek jó részéből gól született, vagy a hazai kapus védett - esetleg a látogatók hibáztak.

A szünet jókor jött a DEAC számára, amely utána ismét megfelelő tartással állt ki, és szépített. Majd egy buta kiállítás miatt tovább csökkenthette volna hátrányát, ám a HTE okosan kivédekezte ezt a két percet, aztán pedig - bár kiegyenlítettebb volt a meccs ezen szakasza - bebiztosította sikerét.

A HTE bizonyította, hogy nem véletlenül élgárda a mostani magyar NB1-ben, a DEAC pedig megmutatta, hogy képes jó játékra, de egy ilyen szintű ellenfél ellen még nem a teljes mérkőzés ideje alatt.

A böszörményiek továbbra is az alapszakaszi elsőségért hajtanak, az utolsó előtti DEAC pedig a kiesés elkerüléséért.

- Koppányi Szabolcs -


Sólyom Attila (DEAC): - Kiválóan kezdtük a mérkőzést. A Hajdúböszörmény 12 percig nem tudott mit kezdeni a védekezésünkkel (ugyebár 20 perc egy félidő - a szerk.). Az előre játékunk ugyan nem mindig működött, de a védekezésünk összefogott volt, határozott és koncentrált. Aztán jött egy 5-6 perces rövidzárlat, ami el is döntötte a meccset. Ezt főleg a koncentrációhiány számlájára lehet írni, pedig, ha ez nem történik szoros mérkőzésre lett volna kilátás a bajnokesélyes ellen. A második félidőben igyekeztük úgy elkezdeni a játékot, hogy 0-0-ról indulunk. Ekkor már közelebb voltunk ellenfelünkhöz. Még egyszer kiemelném, hogy amíg bírták lábbal, fejjel a játékosaink, egyenrangú ellenfelek tudtunk lenni.

Quirikó Vivien (HTE): - Az első félidőben a lányok nagyrészt megvalósították azt, amit elterveztünk. A befejezéseknél azonban hiányérzetem volt, de a félidő közepe táján beindult a gólgyártás. A második félidő eleje nem úgy alakult, ahogy reméltük - részben a kiállításunk miatt is, amit azonban sikerült kivédekeznünk. A vége felé megint elkaptuk a fonalat. Azt sajnálom, hogy végül picit sokat kellett fújnia a játékvezetőknek - talán olykor indokolatlanul is. A meccsben nem volt benne az a keménykedés, ami néha előfordult. Reméljük, hogy a sérültek mindkét oldalon hamar rendbe jönnek!


Női futsal NB1, alapszakasz 16. forduló

2017. feb. 18. Debrecen

DEAC - HTE 1-9 (0-6)

DEAC: - Katona - Radics (ög), Urai, Bereczki, Dancs (1). Cs.: Bornemissza, Tóth Zs. (ög), Kertész, Máriás, Pócsik. Edző: Sólyom Attila.

HTE: - Torma - Vígh (1), Pádár (3), Bokor, Tell. Cs.: Deczki (kapus), Czégény, Kota, Benkő, Farkas, Nagy A. (1), Sebestyén (1), Szilágyi M. (1). Edző: Quirikó Vivien.

Kiállítva: Kota (24. p.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!