Sport

2017.01.16. 07:54

DEAC: fantasztikus siker az év első meccsén

Debrecen - A debreceni kosarasok minden labdáért úgy vetődtek, mintha az életük múlna rajta.

Debrecen - A debreceni kosarasok minden labdáért úgy vetődtek, mintha az életük múlna rajta.

Elképesztő győzelmet aratott a téli szünetben edzőváltáson átesett DEAC Kamilla Gyógyfürdő együttese a Nagykőrös ellen múlt szombaton az Oláh Gábor utcán. Berényi Sándor és Ráthonyi Tamás tanítványai 79 pontos különbséggel lépték le a bajnokság eddigi meglepetéscsapatát. A találkozón nagyszerű teljesítménnyel mutatkozott be a hazatérő Szabó Miklós és az új idegenlégiós, Jahmal Jones is – számolt be róla a debka.hu.

Hatalmas iramban kezdődött a mérkőzés, Szabó Miklósnak mindössze 15 másodpercre volt szüksége, hogy megszerezze első pontjait új csapatában. A vendégek rögtön válaszoltak is egy távolival, sőt Molnár Miklós triplájával a vezetést is átvették (5–6). A DEAC a folytatásban is erőltette a gyilkos tempót, ami a vendégeknek láthatóan nem ízlett. A debreceniek megnyugtató előnyre tettek szert a negyed derekára (22–11), melynek nagykőrösi időkérés lett a vége. A hazaiak lendületét ez sem törte meg, a játékrész végére egy 18–3-as rohanással gyakorlatilag el is döntötték a mérkőzést.

A második etapot ott folytatta a DEAC, ahol az előzőt abbahagyta, lendületes támadásokat vezetve felőrölte a vendégeket. A nagyszünetben egy híján ötven volt a differencia, a kilátogató közel ezer néző már ekkor vastapssal jutalmazta a látottakat.

Megérdemelt siker

A fordulás után sem lankadt a DEAC lelkesedése, minden labdáért úgy vetődtek, mintha az életük múlna rajta. Berényi Sándor kedvére rotálhatta csapatát, minden pályára lépő meghálálta a bizalmat. Az idő előrehaladtával a Nagykőrös egyre inkább elveszítette lelkesedését, az összecsapás irama is leült. A száz pontos álomhatárt már a 31. percben sikerült átlépni (100–33). A vége 79 pontos hajdúsági siker lett, s bár az eredmény nem tükrözi a két csapat közötti különbséget, a győzelem ilyen mértékben is megérdemelt. Mivel az éllovas Miskolc vereséget szenvedett Egerben, a DEAC már csak egy győzelemre van lemaradva a listavető duótól.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!