Sport

2016.12.27. 15:53

A dobogó mindhárom fokára jutott egy debreceni

Debrecen - Országos szinten is kiemelkedőt alkottak a debreceni lövészek.

Debrecen - Országos szinten is kiemelkedőt alkottak a debreceni lövészek.

Népes, 17 fős csapattal indult a Debreceni Lövészsuli SE a december közepén, Százhalombattán rendezett III. Céllövő Versenysorozat Országos Döntőjén. Húsz kategóriában állhattak lővonalhoz a sportolók a megmérettetésen, öt versenyszámban cívisvárosi induló végzett az élen. Ráadásul a légpisztoly 20 lövéses, 13-14 éves fiú korcsoportban a dobogó mindhárom fokán debreceni végzett, első lett Tóth Balázs, második Lajtai Levente, míg harmadik Ruszthi Kolos.

Nagy büszkeség

– Régiós viadal előzte meg az országos döntőt, melyen már csak a legjobbak lehettek ott. Mi az egriekkel és a nyíregyháziakkal kerültünk egy csoportba, mindenhol tartottak egy úgymond selejtezős fordulót. Tizenhét lövészünk vett részt a finálén, és elmondhatom, hogy az egész csapat remekül szerepelt. Nagy büszkeség számunkra, hogy öt kategóriában is az élen végzett egy-egy versenyzőnk, ahogyan az is elismerésre méltó, hogy a 13-14 éves fiú korcsoportban, a légpisztolyosoknál csak a mi tanítványaink nyertek érmet – tudtuk meg Pető Lászlótól, a Debreceni Lövészsuli SE vezetőjétől, aki számított rá, hogy ilyen remekül sikerül majd a megmérettetés.

– Ebben az évben már több komolyabb viadalon is szerepeltek a sportolóink, nem is akár hogyan, így ez előrevetített egy jó teljesítményt. Biztos vagyok benne, hogy jövőre többükből is komoly versenyző lesz – fogalmazott a korábbi olimpikon, majd hozzátette, hogy eredményeik országos szinten is kimagaslanak.

Ez a versenysorozat egyébként a Magyar Sportlövő Szövetség által viszonylag újonnan életre hívott kezdeményezés, mely olyan sportlövészeknek van kitalálva, akik még vacillálnak, hogy kiváltsák-e a versenyengedélyt, vagyis nem tudják eldönteni, mennyire vegyék komolyan sportágukat.

HBN


A Debreceni Lövészsuli dobogósai

  • légpisztoly 10-12 éves lányok: II. Pető Boglárka
  • légpisztoly 13-14 éves fiúk: I. Tóth Balázs, II. Lajtai Levente, III. Ruszthi Kolos
  • légpuska 15-17 éves fiúk: II. Villás Levente
  • légpisztoly 15-17 éves lányok: I. Fleischer Bernadett
  • légpuska 18-20 éves hölgyek: II. Balogh Anita
  • légpisztoly 18-20 éves hölgyek: I. Balogh Anita
  • légpuska 21 év feletti férfiak: I. Rozsos Tibor
  • légpisztoly 21 év feletti férfiak: II. Rozsos Tibor
  • légpuska 21 év feletti hölgyek: I. Kardos Tünde, II. Petőné Kiss Judit
  • légpisztoly 21 év feletti hölgyek: II. Petőné Kiss Judit

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!