Sport

2016.11.08. 12:51

Vad Ninetta: a jelenlegi realitás alapján a négyes jöhet szóba Tokióban

Budapest - A jelenlegi realitások alapján az 500 méteres négyesben tudja elképzelni magát a tokiói olimpián a kajakos Vad Ninetta, aki a sikertelen riói kvalifikáció után edzőt váltott.

Budapest - A jelenlegi realitások alapján az 500 méteres négyesben tudja elképzelni magát a tokiói olimpián a kajakos Vad Ninetta, aki a sikertelen riói kvalifikáció után edzőt váltott.

"Most úgy gondolom, az 500 négyes jöhet számításba, de az új edzővel bármi megtörténhet" - mondta kedden az M4Sport Sportreggeli című műsorában a 27 éves, négyszeres vb-aranyérmes, Európa-bajnok sportoló.

A Nagy-Britanniából hazatérő Simon Miklós irányításával, akivel januártól kezdi el a közös munkát, elsősorban egyesben szeretne előrelépni, de párosban is gondolkodik.

"Nagyon szeretnék egy stabil párt találni, mert ez az elmúlt két évben nem sikerült" - folytatta, majd hozzátette: új klubjánál, a Vasas SC-nél, ahova a KSI-től igazolt, a csapat még alakul, így egyelőre egyedül edz Simon Miklós tanácsai alapján.

Az edzőváltásról azt mondta, hogy korábbi trénerével, Mórocz Istvánnal kilenc évig készült, s mindent kihoztak ebből a közös munkából, amit lehetett, ezt jelzik többek között a világbajnoki címek.

"Ugyanakkor fájt, hogy pont az olimpiára nem sikerült kijutnom. Úgy éreztem, mindenképpen szükséges váltanom, hogy ott legyek a tokiói játékokon" - hangsúlyozta.

Simon korábban többek között Kozák Danuta, Szabó Gabriella és Benedek Dalma edzője volt, az elmúlt tíz esztendőben pedig Nagy-Britanniában dolgozott, legutóbb az angol női négyest készítette fel.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!