Sport

2016.11.02. 16:19

Na ezt neveznénk mi gólzápornak!

Debrecen - Kiütéses győzelmet aratott a DEAC II. és a férfi futsalcsapat is, nyert a DASE. A kosaras fiúk a listavezető Vásárhelyi Kosársulit verték, a lányok a Szolnokot.

Debrecen - Kiütéses győzelmet aratott a DEAC II. és a férfi futsalcsapat is, nyert a DASE. A kosaras fiúk a listavezető Vásárhelyi Kosársulit verték, a lányok a Szolnokot.

A szezon során talán először nyújtott az előzetes várakozásoknak megfelelő produkciót a DEAC Kamilla Gyógyfürdő együttese. Azt a Vásárhelyi Kosársulit sikerült 15 ponttal legyőzniük Farkas Attiláéknak, akik eddig hibátlan mérleggel álltak az NB I/B-s kosárlabda bajnokság keleti csoportjának élén.

Ferenczi Tamás: a védekezéssel nem volt különösebb gond a mérkőzés során, egyedül a védőlepattanókban voltunk gyengébbek az első félidőben, de a másodikra sikerült szerencsére ebben feljavulni. A biztos védekezésnek és a szerzett labdáinknak köszönhetően gyorsindításokkal meg tudtunk lépni az ellenféltől. A támadás továbbra is hagy kívánni valót maga után, de már ebben is látok előrelépést. Örülök az utolsó másodpercben szerzett kosárnak, mert a különbség még fontos lehet a bajnokság későbbi szakaszában, bár hozzáteszem, hogy ha kellő hatékonysággal értékesítjük a ziccereinket, akkor nagyobb különbség is kialakulhatott volna.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Vásárhelyi Kosársuli 79-64 (15-21, 17-11, 30-14, 17-18)

DEAC: Savic 17/9, Kósa 2, Molnár 17/3, Farkas 21/6, Lajsz 13 Cserék: Varga -, Kovács -, Pék 4, Erdei 5/3, Opre -.

Tovább menetelnek a DEAC-os lányok

Vasárnap újabb magabiztos győzelmet aratott a DEAC női kosárlabdacsapata, miután könnyedén legyőzte a Szolnok együttesét. Kovács Imre tanítványaival egy negyedig tudták tartani a lépést a vendégek, de a palánk alatt óriási fölényben játszó cívisvárosiak végül 34 ponttal diadalmaskodtak.

Kovács Imre: Az első félidőben többször rosszul segítettünk a besegítéseknél, és az 1-1 elleni védekezésünk sem volt az igazi, de miután beálltunk zónázni már kevesebb pontot kaptunk. Gratulálok a lányoknak, mert egészen szépen játszottak.

DEAC – Szolnoki MÁV Sportegyesület 76-42 (19-16, 23-13, 19-10, 15-3)

DEAC: Szabó R. -, Gál 6, Jávor 11/9, Göttlinger 15, Földvári 11 Cserék: Gyulai 13/9, Foltin 16, Papp -, Szabó E. 2, Radványi -, Új 2, Szendrei -.

A szuper rajtra már lehet építeni!

Fiatal, ezen a meccsen sok helyzetet kidolgozó, de sokat el is puskázó csapatunk már 3-1-re vezetett 6 perc elteltével a női NB I-es futsalbajnokság 6. fordulójában a második helyezett zalaiak ellen. Később azonban bekövetkeztek a még sajnos mindig olykor előjövő hibák, ezért nem sikerült bravúrt elérni, "csak" tisztes helytállással, nagy meccsre kényszeríteni erősebb riválisunkat, és végül 6-4-re kikapni. Ez azonban már olyan produkció volt, amiből nemcsak tanulni lehet, de a pozitívumaiból erőt meríteni.

Sólyom Attila: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, de nem tudtuk kihasználni a lélektani előnyünket. Könnyű gólokkal meccsben tartottuk az ellenfelet. A lányok mindent megtettek a győzelemért, aki pályára lépett erőn felül teljesített. A meccs összképe alapján megérdemeltnek tűnik a Göcsej győzelme, de nagyon könnyen meglepetést okozhattunk volna

DEAC - Göcsej 4-6 (3-4)

Debreceni gólszerzők: Horváth V., Erdős, Tóth Zs., Urai Bianka

Gólzáporosra sikeredett az első hazai siker!

Már többször is eredményes volt idegenben a DEAC férfi futsalcsapata, egyetlen vereséggel a hátuk mögött jelenleg a fiúk a legjobbak az NB II. keleti csoportjában.

Elek Gergő: Rányomta a mérkőzésre a bélyegét, hogy az ellenfél 6 játékossal érkezett. Az első félidőben az új támadásunkat próbálgattuk: eléggé akadozik még a gépezet, ez a szerzett gólokban meglátszik. A második félidőben ki tudtuk próbálni az 5 a 4 elleni támadásunkat, ami már egészen jól sikerült. Majd visszatértünk a régi módszerhez, ami felszabadította a játékosokat, ezáltal kialakult a nagy különbségű végeredmény. Külön örülök, hogy fiataljaink is szóhoz jutottak, amit gólokkal háláltak meg.

DEAC - SZIE 9-2 (2-1)

Döntetlennel zárult a HSE elleni rangadó

A megyei első osztályú pontvadászat 12. fordulójában Hajdúszoboszlóra látogatott Sáfár László DEAC-os csapata. A házigazdák kezdtek jobban, a 21. percben egy jogosan megítélt tizenegyest értékesített Szabó Máté. A fordulás után ment előre csapatunk az egyenlítés érdekében, s ez kevesebb, mint negyedóra alatt össze is jött. Balás Viktor ment el a jobb szélen, középre adását a hazaiak védője a kimozduló kapus mellett saját kapujába csúsztatta. (1-1) A 85. percben újabb büntetőhöz jutott Ronald Habi alakulata. Az ítéletvégrehajtó ezúttal is Szabó Máté volt, s másodjára is sikerrel járt. (2-1) Már mindenki elkönyvelte a fürdővárosi sikert, amikor jött egy újabb csavar: Katona Tamást buktatták a hazai tizenhatoson belül a hosszabbítás perceiben, a bíró pedig befújta a harmadik tizenegyest is a találkozón! A rendkívül fontos lövést Simonka Richárd vállalta magára, aki nem hibázott, s kialakította a 2-2-es végeredményt.

Hajdúszoboszlói SE - Debreceni EAC 2-2 (1-0)

DEAC: Dukát- Kincses, Bernáth, Simonka, Ménes-Balás, Katona, Varga, Révai, Csák- Csörgő

Tégláson győzött a DASE

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság tizenkettedik fordulójában a tizenkettedik helyen tanyázó DASE a tizedik Téglási VSE otthonába látogatott. Jól kezdte a találkozót az ezúttal tiszta feketében futballozó DASE, s néhány kimaradt lehetőség után, a 26. percben meg is szerezte a vezetést. Kovács szöktette a szélről induló Takács István Tamást, aki 14 méterről a kapus lábai közt vágta a hálóba a labdát. (0-1) A vezető gól után sem vett vissza együttesünk, s jó pár helyzetet kialakított még a szünetig, ám ezek rendre kimaradtak. A fordulás után öt percet sem kellett várni az újabb DASE-gólra, ekkor Takács szolgálta ki Kovács Miklóst, aki bevetődbe fejelt a hazaiak hálójába. (0-2). A második rúgott gól szemmel láthatóan inkább a mieinket zavarta meg, s az 58. minutumban Kapusi János kapufás góljával szépíteni tudtak a téglásiak. (1-2) A folytatásban is inkább a házigazdák kezdeményeztek, ám ellentámadásainkban rendre ott lappangott a gólszerzés lehetősége, de nem született újabb gól, így alakulatunk megnyerte ezt a rendkívül fontos összecsapást, melynek következtében helyet is cserélt a két gárda a tabellán.

Téglási VSE - Debreceni ASE 1-2 (0-1)

DASE: Faragó- Molnár, Tornyai, Büdi, Pálmai- Takács, Rácz, Kiss, Pázmándi, Kovács- Nahhas

Ismét gálázott a DEAC II.

A megye II. déli csoportjának tizedik játéknapján a rosszul rajtoló DEAC II. alakulatunk az utolsó előtti Csökmői SE-t fogadta. Bíró Roland találatával a hazaiak már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést, melyet további öt követett még az első játékrészben. A fordulás után nem sokkal ismét Bíró volt eredményes, ki ekkorra már a hatodik találatánál tartott. Ezt követően sikerült a szépítés az egyébként rendkívül sportszerűen futballozó vendégeknek, hétgólos debreceni vezetésnél Nagy Tibor vette be Gulyás László kapuját. A kapott gól szerencsére nem törte meg az ekkor már zömében cserejátékosaival futballozó DEAC II-t, s négy újabb gólt rámolt be a CSSE hálójába. A végeredmény 11-1 lett!

Debreceni EAC II. - Csökmői SE 11-1 (6-0)

DEAC II: Gulyás- Hetrovics, Nyeste, Papp, Varga- Szőke, Magi, Róka, Tar- ifj. Rácsai, Bíró

Három DEAC-os az ügyvédek válogatottjában

Az ügyvédekből, ügyvéd-jelöltekből és jogász végzettségű szakemberekből álló nemzeti tizenegy többszörös Európa-bajnoknak mondhatja magát, mi több a számukra kiírt világbajnokságon is több érmet bezsebelt már. Az Ügyvédek Világtalálkozója alkalmából játszott edzőmérkőzést egymással a magyar nemzeti tizenegy, valamint az eseményen jelenlévő, többnemzetiségű all-star csapat.

A mieinknél három DEAC-os labdarúgó is kezdőként kapott szerepet a találkozón! Rácsai Lajos (DEAC II.) már amolyan válogatott veteránnak számít, rajta kívül azonban két új debreceni arc, Köstner Tamás (DEAC II.) és Csák Zsolt (DEAC) is bemutatkozhatott hazánk színeiben.

A budapesti Gázművek pályán lejátszott találkozó 8-2-es magyar sikerrel zárult, melyen valamennyi játékosunk kimagasló teljesítményt nyújtott, ráadásul az örökifjú dr. Rácsai Lajos egy triplával is észre vétette magát.

- unideb.hu -


Debrecen - Már többször is eredményes volt idegenben a DEAC férfi futsalcsapata, egyetlen vereséggel a hátuk mögött jelenleg a fiúk a legjobbak az NB II. keleti csoportjában.

 


Debrecen - A Farkas, Savic, Molnár trió megérdemelt sikerre vezette a DEAC-ot a Vásárhely ellen.

 

 


Hajdú-Bihar - Véget ért a megyei labdarúgó bajnokság első osztályának tizenkettedik fordulója. Lássuk a vasárnapi eredményeket.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!