Sport

2016.11.19. 17:36

Fülep Csaba lett az év U17-es játékosa

Debrecen - A Gladiators amerikai futball csapatának fiatal tehetsége idén több fronton is bizonyította rátermettségét.

Debrecen - A Gladiators amerikai futball csapatának fiatal tehetsége idén több fronton is bizonyította rátermettségét.

Fülep Csaba, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója, két éve kezdett el együtt edzeni a Gladiátorokkal. Még nem léphetett pályára 2015 tavaszán a felnőttekkel, 2016 viszont már az ő éve volt. Cornerbackkét több játéklehetőséghez jutott tavasszal, miután az arany-fekete együttes két bajnokságban is indult. Már 16 évesen meghatározó játékosa volt a debrecenieket, szolnokiakat és hajdúszoboszlóiakat is felvonultató Gladiators-nek, amit az is mutatott, hogy a Divízió II-ben nagy bizalmat kapva a védelem tagjaként folyamatosan a pályán volt. A másodikszámú alakulat a pótselejtezőig menetelt első szezonjában. Viszont az ezüstig jutó felvonultató Divízió I-es alakulatban is játszhatott, például a döntőben is szerepet kapott.

Ezt követően jött számára a jó hír, hiszen ősszel beválasztották őt is, a Gladiátorok másik ifjú tehetségével, Tóth Gergely Bálinttal együtt az U19-es válogatottba. Nemzeti csapatunk ugyan kikapott (14–6) Szlovákiától még októberben, de az akkor már 17 éves Fülep ezen a találkozón is bizonyíthatott. Emellett zajlott az U17-es bajnokság is, amin a Gladiators 9 emberrel indult. Az edzők Fülepet választották a finálé legjobbjának, aki nemcsak a védelemben, de már a támadósorban is futóként nehezítette meg az ellenfelek életét.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!