Sport

2016.11.17. 14:20

Bajnoki címre vágynak a DEAC futballistái

Debrecen - Sáfár László szerencsés helyzetben van, ugyanis fiatal tanítványait nem kell noszogatnia az edzéseken.

Debrecen - Sáfár László szerencsés helyzetben van, ugyanis fiatal tanítványait nem kell noszogatnia az edzéseken.

A DEAC szempontjából ideálisan alakultak az eredmények a Szertár Sportbolt megye I. 14. fordulójában. A cívisvárosiak a Sárrétudvari otthonában 3–1-es győzelmet arattak, míg a listavezető Nyíradony hazai környezetben nem bírt a Hajdúnánással (2–2). Az eredményeknek köszönhetően a listavezető adonyiak előnye két pontra zsugorodott a második helyen álló debreceni csapattal szemben.

Baráti társaság

– A hétvégi összecsapás első játékrészében egyértelműen a mi akaratunk érvényesült – nyitotta a beszélgetést Sáfár László, a DEAC mestere. – Gyakorlatilag minden végigvitt akciónk góllal zárult. A szünet után feljavultak a sárrétudvariak, ennek ellenére a tizenhatoson belül hiányzott belőlük az átütőerő. Természetesen beszélgetnek a játékosok a bajnoki címről, hiszen minden sportember nagy célokat tűz ki maga elé. Ahhoz képest, amire számítottunk, jobb teljesítményt nyújtunk, de még mindig van fejlődési lehetőség az együttesben. Támadásainkat sikeresen építjük fel, ám a helyzetek értékesítésével akadnak gondjaink. Bízom benne, hogy a tavaszi idényben az őszihez képest több gólt fogunk rúgni. Úgy gondolom, hat remek képességű együttes is van a mezőnyben, közülük négy gárdának van reális esélye az aranyéremre. Nagyon nehéz megjósolni, hogy végül melyikük szerzi meg az elsőséget. Meglehetősen fiatal a csapatom, a fiúk fogékonyak az újdonságokra, szerencsére motivációs problémák nem nehezítik a dolgomat. Mivel sok ifjú van a keretünkben, bizonyos szituációknál a tapasztalatlanság jeleit véltem felfedezni. Szeretném kiemelni, hogy a játékosok kiváló közösséget alkotnak, a srácok baráti viszonyt ápolnak egymással. Az összes találkozón támadólag lépünk fel, szeretnénk a lehető legtöbbször bevenni az ellenfelek kapuját. Eddig tizennyolc gólt kaptunk a bajnokságban, de ez a mutató csalóka, hiszen két meccsen kilenc alkalommal rezdült a hálónk. Abban reménykedtünk a rajt előtt, hogy a védekezésünk javulni fog a tavalyi pontvadászathoz képest, és úgy érzem, sikerült is előrelépnünk. Az évet Tégláson zárjuk, ahol nem lesz könnyű dolgunk, valószínűleg a pálya talaja is nehezítő körülmény lesz, ennek ellenére három pontot akarunk szerezni.

HBN-BÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!