Sport

2016.10.20. 14:08

WAKO-n bízik a jó szereplésben

Debrecen - Szőke László tekvandóval kezdte, most kick-box, K–1 és MMA meccseket vív.

Debrecen - Szőke László tekvandóval kezdte, most kick-box, K–1 és MMA meccseket vív.

„Ütős” családból származik Szőke László, hiszen nagyapja bokszolt, édesapja thai-bokszolt, így nem kerülhette el a sorsát a Zsákán nevelkedett sportember. Az ifjú titán 8 évesen megismerkedett a tekvandóval, amit 16 esztendős koráig űzött Szűcs Antal edző irányításával. Ez eredmények nem maradtak el, diákolimpiát és korosztályos magyar bajnoki címeket nyert, s az ifjúsági Európa Kupán is a dobogó legfelső fokára állhatott. Végül fekete öves 1 danos karatésként váltott szakágat.

Nagyjából negyven

– Középiskolába Berettyóújfaluba jártam, s ekkor döntöttem úgy, hogy a Hungarian Pitbull Fighters Debrecen csapatánál folytatom a pályafutásomat. Hetente kétszer gyakoroltam Hutai László edző útmutatása szerint, ekkor ismerkedtem meg jobban a kick-boksszal, a thai-boksszal és az MMA-val. De amikor nem voltam Debrecenben akkor is edzettem, ekkor édesapám volt a segítségemre. Azóta nagyjából 40 mérkőzést vívtam, s túlnyomó részt győztesen hagytam el a küzdőteret – fogalmazott a 24 esztendős harcos, akinek a karrierje új állomáshoz érkezett a közelmúltban. Több klubváltást követően jelenleg a Debreceni Harcosok csapatában tréningezik, illetve a Fontana SE színeiben szerepel a versenyeken.

– Tavaly a legmagasabban jegyzett amatőr szervezet, a WAKO égisze alatt indultam a kick-boksz magyar bajnoki fordulón low-kick szabályrendszerben, amit megnyertem. A budapesti Világkupán a második helyen végeztem, majd pár hete diadalmaskodtam a magyar bajnoki döntőn, s ezekkel az eredményekkel kvalifikáltam magam az október 23-29. között Mariborban megrendezendő Európa-bajnokságra. Nem titkolom, éremért utazok Szlovéniába! – mondta határozottan a hajdúsági fighter.

Sport és egyenruha

Szőke László elárulta, mit tart legfőbb erősségeinek a harcban. – A lábtechnikámra vagyok a legbüszkébb, ezt a tekvandós múltam alapozta meg. Hutai Lacival azon vagyunk, hogy az ütéseimet is felhozzuk erre a szintre, s úgy érzem, elég jól haladunk. Szerencsére jól állom a pofonokat, mindössze egyszer kellett feladnom a küzdelmet idő előtt, de „igazi” K.O-s vereséget még nem szenvedtem – nyilatkozta a Naplónak a sportoló, aki a távolabbi jövőről is beszélt.

– Elsődleges tervem, hogy a WAKO-s szereplést folytassam, de ha lesz rá lehetőségem, akkor mellette K–1- és MMA-meccseket továbbra is vívnék – sorolta Szőke, aki nem mellesleg a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot. – Teljesen össze tudom egyeztetni a sportolást a munkával, amiben nagy segítségemre van a kapitányság vezetése, az ő rugalmasságuknak köszönhetően zavartalanul el tudom végezni a heti 4-5 edzésem.

HBN-BN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!