Sport

2016.10.10. 19:54

Vad Ninetta a Vasasba igazolt

Budapest - A négyszeres világbajnok kajakozó Vad Ninetta a Vasas SC színeiben folytatja pályafutását.

Budapest - A négyszeres világbajnok kajakozó Vad Ninetta a Vasas SC színeiben folytatja pályafutását.

Az angyalföldi klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a 27 éves sportoló szerződése négy évre szól.

Nyilatkozatában Vad Ninetta emlékeztetett arra, hogy az elmúlt kilenc évben a KSI színeiben szerzett párosban, négyesben és váltóban is világbajnoki címet.

"Most úgy éreztem, eljött a váltás ideje, szeretnék mindenben előrelépni, egyesben is eredményesebbé válni, illetve találni egy olyan fix partnert, akivel párosban is újra ütőképesek lehetünk. A tárgyalásaink alátámasztották, hogy a Vasas meg tudja teremteni számomra az ehhez szükséges nyugodt hátteret, a céljaink pedig teljesen azonosak az eredményesség tekintetében is" - mondta Vad Ninetta, aki hangsúlyozta, célja egyértelműen a kijutás a 2020-as tokiói olimpiára.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!