2016.10.06. 13:53
Elkezdhetik a felzárkózást az újvárosi kézisek
Balmazújváros - István Péter szerint a balmazújvárosiak dolgát az egri kapusok alaposan megnehezíthetik.
Balmazújváros - István Péter szerint a balmazújvárosiak dolgát az egri kapusok alaposan megnehezíthetik.
Egerben lesz jelenése a Kőnig-Trade Balmazújvárosnak, az újvárosiak pénteken 18 órakor csapnak össze a hevesiekkel a férfi kézilabda NB I-ben. Egyik csapatnak sem sikerült valami fényesen a bajnoki rajt, hiszen az egriek négy ütközetükből csak egyet tudtak megnyerni, míg a hajdúságiak öt találkozót követően két egységgel rendelkeznek. A legutóbbi idényben a két alakulat négyszer is keresztezte egymás útját, a Balmaz szempontjából két sikerrel és két kudarccal zárultak a mérkőzések. Sokat elárul a meccsek szorosságáról, hogy háromszor csupán egy gól döntött a felek között.
Feltérképezték őket
– Nem vagyunk elégedettek az eddigi eredményeinkkel, voltak olyan összecsapások, - példaként említhetném a mezőkövesdi fellépésünket - amelyeken előzetesen győzelemmel kalkuláltunk – kezdte a beszélgetést István Péter, az újvárosiak 27 esztendős beállója. – Legutóbb másfél hete léptünk pályára a pontvadászatban, az elmúlt napokban alaposan felkészültünk a következő ellenfelünk taktikájából. Nem lesz könnyű dolgunk Egerben, mivel saját csarnokában kifejezetten veszélyes, ennek ellenére épp itt az ideje elkezdenünk a pontok gyűjtését. A hevesiek otthona nehéz terepnek számít, ugyanis gyakorlatilag minden mérkőzésen megtelnek a lelátók, a szurkolók lelkes buzdításban részesítik a játékosokat. Fokozottan figyelnünk kell a hazai kapusokra, akik ha elkapják a fonalat, különösen meg tudják nehezíteni a riválisok dolgát.
A gyengébb kezdés miatt fűt bennünket a bizonyítási vágy, nagyon bízunk a diadalban.
Szerencsére súlyosabb sérülések nem nehezítik a helyzetünket, egyedül jobbszélsőnk, Balda Ákos bajlódik kisebb problémával, így a játéka kérdéses.
HBN-BÁ