Sport

2016.09.14. 11:50

Pallai Kevin aranyat hozott Csehországból

Debrecen - Az immár 25. alkalommal megrendezett Torma Gyula Nemzetközi Ökölvívó Verseny győztese lett hétvégén a Harangi Imre SE bunyósa, Pallai Kevin (edzője Deél István).

Debrecen - Az immár 25. alkalommal megrendezett Torma Gyula Nemzetközi Ökölvívó Verseny győztese lett hétvégén a Harangi Imre SE bunyósa, Pallai Kevin (edzője Deél István).

A 75 kilósok között indult ifjúsági korú bokszoló az elődöntőben egy hazai versenyzőt múlt fölül egy viszonylag sima mérkőzésen, ahol végig irányítani tudott Pallai, és idővel egyre több megrendítő erejű találattal fogta vissza egy darabig még mosolygó ellenfelét.

A fináléban egy szintén cseh bunyóst legyőző másik magyarral nézett szembe a HISE sportolója. Ezzel összejött egy régi nagy párosítás ismét, hiszen László Szilárd és Pallai Kevin már junior koruktól fogva látványos, szoros csatákat vívnak egymással - a mérleg nyelve Kevin felé billen. Most sem történt másként, hiszen az első menet a kecskeméti fiú dominált az első menetben, utána viszont fokozatosan kerekedett felül Pallai. A végén megosztott pontozással őt látták jobbnak a bírók.

Pallai Kevin sportszerűen jegyezte meg utána, hogy bár igazságosnak érzi az ítéletet, hiszen jól ment neki a boksz, s megdolgozott a győzelemért. Ám akkor sem sértődött volna meg, ha a másik magyar kezét emelik a magasba ezen a vívó stílust előtérbe hozó összecsapáson, annyira szoros küzdelem zajlott a ringben. Mindenesetre a semleges pontozók így döntöttek, a HISE öklözője pedig folytatja remek idényét, amely ráadásul még hoz számára néhány komoly versenyt.

- Koppányi Szabolcs -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!