Sport

2016.09.01. 13:43

Négy ércsere után is bajnok a debreceni Lupó Imre

Debrecen - A szív- és érbetegek miskolci országos találkozóján két arany- és egy bronzérmet szerzett.

Debrecen - A szív- és érbetegek miskolci országos találkozóján két arany- és egy bronzérmet szerzett.

– Fiatalon kellett kés alá feküdnöm az életem megmentésért – magyarázta az előzményeket Lupó Imre. Mint mondta, a harminchat éves korában felfedezett száz százalékos szív érelzáródását négy ér cseréjével oldotta meg bravúrosan a debreceni orvosi team.

Teljes életet él

– A beavatkozás szükségességét inkább genetikai okokkal magyarázom, mivel nem ittam, nem dohányoztam, az viszont igaz, hogy a stressz jelen volt mindennapjaimban. A műtétet követően rehabilitációs mozgás lehetőséget ajánlottak a klinikán, amit igénybe vettem, és sokat segített testi-lelki kondícióm gyors javulásában. Két hónap múlva már pingpongasztalhoz álltam a szívesek országos viadalán, ahol egyéniben és párosban is dobogós helyen végeztem, amit a következő évben is sikerült megismételnem. Fiatalkoromban asztaliteniszeztem NB III-as szintig, és a rehabilitációs edzések hatására annyira felbátorodtam, hogy a megyei I. osztályban szereplő röplabda csapatnak is hasznos tagja lettem – fogalmazott a sportoló.

Lupó Imre a mozgás fiziológiai hatásán túl kiemelte azt a pszichés egyensúlyt, amivel kisebbségi érzések nélkül, a társadalom teljes értékű tagjának érezheti magát. Az 1999-ben lezajlott műtétet követően egy év múlva visszatért a munkájához. Aktív szerepet vállalt a sport szervezése terén is. A hobbi pingpongozóból a Városi Asztalitenisz Bizottság elnöke lett, immár tizenegy éve. Szervezi a csapatbajnokságokat, huszonkét éve tagja egy baráti társaságnak, mindemellett dolgozik, és jut ideje a családjára is. Kardiológiailag teljesen rendben van, rendszeres orvosi ellenőrzéseken vesz részt. Komolyan veszi az orvosi intelmeket, példát mutatva arra, hogy súlyos betegséget követően is lehet teljes értékű életet élni, ha csodavárás helyett tesz is a személy ennek érdekében.

HBN–Kiss Erzsébet

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!