Sport

2016.09.05. 15:51

Harangi Imre előtt tisztelegtek

Hajdúsámson, Nyíradony - Egykor fát ültetett az olimpiai bajnok, a hétvégén alatta is emlékeztek sportemberre.

Hajdúsámson, Nyíradony - Egykor fát ültetett az olimpiai bajnok, a hétvégén alatta is emlékeztek sportemberre.

Harangi Imrére, az 1936-os berlini olimpia könnyűsúlyú olimpiai bajnokára emlékeztek a hétvégén szülővárosában, Nyíradonyban, valamint gyermekévei helyszínén, Hajdúsámsonban.

A eseményen Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a mai fiatalok mindegyikének nem kell feltétlenül bajnoknak lenni, de – ha szükséges – akár minden nap le kell győzni önmagukat annak érdekében, hogy jobbak és jobbak legyenek. Tasó László közlekedéspolitikai államtitkár, Nyíradony korábbi polgármestere felidézte Harangi Imre olimpiai győzelmének emlékét.

Városa szülötte az elődöntőben súlyos sérülést szenvedett, ám a döntőre ezen felül tudott emelkedni és versenyszámában megnyerte az olimpiát. Antal Szabolcs, Hajdúsámson polgármestere – aki az ünnepség után a Sámsonból Adonyba tartó futóváltó első szakaszán maga is részt vett – Harangi Imre dicsérete mellett elmesélte, hogy a téren álló, egykor hatalmas lombú, ma láthatóan egy korábbi trauma után újra egyre dúsabbá váló emlékfa kis híján elpusztult. Ez az újjáéledés akár szimbóluma is lehet a hajdúsámsoni mentalitásnak, nem hagyja magát, mindig újraéled.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!