Sport

2016.07.12. 18:28

Mindegy, hol, csak játsszon

Debrecen - A nyáron igazolt Loki-játékos, Mészáros Karol bízik benne, hogy be tudja magát verekedni a kezdőcsapatba.

Debrecen - A nyáron igazolt Loki-játékos, Mészáros Karol bízik benne, hogy be tudja magát verekedni a kezdőcsapatba.

A DVSC-TEVA eddig két tétmeccset játszott le a 2016/2017-es szezonban, mégpedig a La Fiorita elleni két Európa Liga-selejtezőt, mint emlékezhetünk rá, a piros-fehérek kettős győzelemmel és 7–0-s összesítéssel létek tovább a második körbe.

Mindkét találkozón szerepet kapott a nyáron igazolt támadó, Mészáros Karol, az idegenbeli összecsapáson kezdőként, a visszavágón pedig csereként játszott a 23 éves futballista.

Javul majd az összjáték

– Nagyszerű helyre, egy csodálatos városba kerültem, ahol nagyon jól érzem magam – nyilatkozta Mészáros a Hajdú-bihari Naplónak. – Igaz ez a csapatra is, kiváló közösség tagja lettem, ahol roppant segítőkész volt velem mindenki az első perctől kezdve. Jó csapat a Loki, remélem sokat tudok majd segíteni a gárdának abban, hogy minél eredményesebben szerepeljen. Úgy vélem, ahogyan telik az idő, úgy fogom egyre inkább érezni a többiekkel való összjátékot is. A San Marinó-iak elleni EL-mérkőzéseken próbáltam maximálisan betartani a szakmai stáb utasításait, hiszen az a célom, hogy minél több játéklehetőséget kapjak és az én közreműködésemmel is teljesítsen jól a Debrecen – fogalmazott a korábban a Slovan Bratislavában és a Puskás Akadémiában megfordult labdarúgó.

Mészáros kérdésünkre elmondta, szélső középpályásként érzi a legjobban magát a pályán, de a fedezetsorban, illetve a támadók között bárhol bevetésre kész.

Sőt, ha hátvédként számítanának rám, annak is örülnék, csak játszhassak

– tette hozzá nevetve.

Megfelelő előny kell

Mészáros Karol megemlítette, mekkora hatással volt rá a múlt heti, több mint tízezres szurkolósereg a Nagyerdei Stadionban a La Fiorita legyőzésekor. – Néhányszor játszottam már hasonlóan népes közönség előtt, ezúttal is nagyon feldobott állapotba került minden pályán lévő futballista. Nagyon remélem, hogy a csütörtöki, Torpedo Zsodino elleni meccsünkön is hasonlóan sokan lesznek kint! Már egy hete úgy tréningezünk, hogy a fehérorosz kupagyőztes elleni két találkozó van a fókuszban, láttuk őket videón is, vagyis egyre többet tudunk meg róluk. Az előttünk álló nehezebb párharcnak ígérkezik, mint az első selejtezőkör volt, de azon leszünk, hogy az odavágón itthon megfelelő előnyt harcoljunk ki, a jövő héten pedig kivívjuk a továbbjutást Zsodinóban – jelentette ki lapunknak Mészáros Karol.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!