Sport

2016.06.20. 12:03

Pajkos János: a favoritok mellett lesz egy kakukktojás

Debrecen - A prolicences szakember szerint remekül összeválogatott gárda a magyar csapat.

Debrecen - A prolicences szakember szerint remekül összeválogatott gárda a magyar csapat.

A Debreceni VSC, a Diósgyőri VTK, a Békéscsaba és a Győri ETO egykori vezetőedzője, az ötvennyolc éves Pajkos János természetesen „képben van” a franciaországi Európa-bajnokság történéseit illetően.

A porlicences tréner 2001-ben Magyar Kupa-győztes lett a Lokival.

– Jó iramú mérkőzéseket látunk az Eb-n eddig, és szerencsére a góloknak sem vagyunk híján – nyilatkozta Pajkos.

Talán tudják még fokozni

– A válogatottak taktikailag nagyon fegyelmezettek és kellően magas a színvonal, s ez csak egyre jobb lesz majd - fogalmazott a szakember, aki a magyarok játékára is kitért.

– A legszembetűnőbb az volt a mieink szereplésével kapcsolatban, hogy a csapat minden egyes tagja a legtöbbet adott ki magából. Azt hittem, a rájuk nehezedő nyomás majd megbéníthatja őket, de ez éppen ellenkezőleg hat rájuk, remélem ezt a szereplést tudják majd folytatni!

– Remekül összeválogatott társaság, amely betartja a rábízott taktikát és ha kell, egymást segítik ki a futballisták.

– Vannak köztük olyanok, mint például Nagy Ádám vagy Kleinheisler László, akik bármely topklubban megállnák a helyüket – dicsért Pajkos János.

Ugyanakkor trénernek nagyon tetszett a németek és az olaszok játéka, de úgy véli, a házigazda franciák is ott lehetnek a végelszámolásnál.

– Ahogy gyakran lenni szokott az ilyen tornákon, rajtuk kívül még biztosan lesz egy kakukktojás válogatott, mert nagyon kicsi a különbség a résztvevő együttesek között.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!