Sport

2016.04.03. 15:40

Hajdúsági útvonalat terveztek a kiránduló bicikliseknek

Debrecen - A Magyar Kerékpárosklub megyénkben is bizakodó turizmusfejlesztő programját illetően.

Debrecen - A Magyar Kerékpárosklub megyénkben is bizakodó turizmusfejlesztő programját illetően.

A Magyar Kerékpárosklub Összetekerünk! címmel regionális turizmusfejlesztési programot indított 2015 júniusában. A program célja, hogy jobb feltételek mellett több kerékpáros turista, eddig ismert vagy kevésbé ismert, de népszerűségre méltó területeket – egy útvonalra felfűzve – fedezhesse fel Debrecen környékét.

A tervezett útvonal olyan látnivalókat és pihenésre is alkalmas helyeket érint, mint a nagyhegyesi Kráter-tó, a Rickl-kúria és Kiserdei Szabadidőpark. A kijelölésre szánt nyomvonal végigvezet a Keleti-főcsatorna festői töltésén egészen Balmazújváros szomszédságáig, innen a Látóképi tófürdő érintésével jut el a túrázó akár a Hajdúböszörmény főterén álló Bocskai szoborig, Zelemér templomromja is méltán ismert célja a túrának.

A táv közel 75 km, de a tervezés során fontos szempont volt, hogy családok is könnyen teljesíthessék akár az egész távot, illetve egy-egy szakaszát. Ebben segít, hogy az útvonal egyes szakaszai vasúttal is megközelíthetőek, illetve könnyítésként rövidítő, átvezető útvonalak kijelölését is betervezték.

Hosszas tárgyalássorozatot követően a megvalósulásához közelít a projekt, amelyet Hajdúböszörmény és Nagyhegyes mellett közel 10 helyi szervezet is támogat Debrecenben. Vasárnap projektzáró túrával zárták ezt a szakaszt a szervezők, körbetekerték a kialakítandó útvonalat, amelynek mentén közel kerültek a látnivalók.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!