Sport

2016.04.21. 14:24

A dobogóhoz nyerni kell a hátralévő két meccsen

Debrecen - A Haladás ellen gólig és gólpasszig jutó Takács Tamás nem szeretne számolgatni.

Debrecen - A Haladás ellen gólig és gólpasszig jutó Takács Tamás nem szeretne számolgatni.

A mezőny egyik legjobbja volt a szerda este lejátszott Szombathelyi Haladás–DVSC-TEVA bajnokinak a vendégek csatára, Takács Tamás. A 25 éves támadó a 2–2-re végződött összecsapáson az első Loki-gól előtt fejjel tálalt Jovanovic elé, a másodikat pedig maga bólintotta be Király Gábor kapujába.

A korábbi társak ellen

– Szerettünk volna jól teljesíteni a soproni stadionban, hiszen a célunk, hogy a bajnokság végén dobogós helyen végezzünk – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Takács. – Parázs hangulatú ki-ki meccs volt, helyzetek akadtak itt is és ott is. Kétszer is hátrányba kerültünk, de mindkétszer föl tudtunk állni, sőt a végén közelebb is álltunk a győzelemhez, volt egy nagy helyzetünk, amelyből Djelmic a kapufát találta el. El kell fogadnunk a döntetlent, van még hátra két meccs, azokon kell begyűjtenünk a maximális hat pontot és akkor ott végzünk majd, ahol szeretnénk – utalt a DVTK és a Békéscsaba elleni kilencven percekre a labdarúgó.

Takács elmondta, kicsit csalódott volt a társaság a hazafelé vezető úton, hiszen kis szerencsével megnyerhették volna a találkozót, ám annak ugyanakkor örültek, hogy kétszer is vissza tudtak jönni hátrányból és volt karaktere a csapatnak. Ha a Hali nyert volna, megelőzi a DVSC, így azonban maguk mögött tartották a zöld-fehéreket a lokisták.

Újabb fontos és Takács számára mindenképpen pikáns mérkőzés jön szombaton, 18 órától a csatár korábbi klubja, a DVTK látogat a Nagyerdei Stadionba.

– Nagyon várom azt a rangadót, sok barátommal találom majd szembe magam a pályán, azonban ez nem fog meggátolni abban, hogy mindent megtegyek a DVSC sikeréért. Már itt vagyok itthon, és remekül érzem magam a csapatban. Hazai környezetben mi vagyunk az esélyesebbek, ezt azonban a pályán bizonyítanunk is kell. Mindenképpen a három pont megszerzésére törekszünk.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!