Sport

2016.03.16. 13:39

Gőzerővel készülnek az olasz válogatott ellen

Berettyóújfalu - Öt berettyóújfalui játékos is van a válogatott keretben, mely szombat óta Miskolcon készül a március 22-én, 18 órától rendezendő Olaszország elleni vb-pótselejtezőre, melyet a Generali Arénában vívnak meg.

Helyet kapott a magyar futsalválogatottban Dávid Richárd, Gál István, Rábl János, Trencsényi János és Komáromi Péter is, ezúttal viszont nem került be a legjobbak közé az újfaluiak kapusa, Tihanyi Csaba.

– Jól ismerjük Olaszországot, tudjuk, hogy kiváló, profi játékosokból áll a kerete, de a legutóbbi tíz mérkőzéséből hármat is elveszített, és egy döntetlent is játszott. Tudjuk, hogy az olaszok az esélyesek, de a futsalban is bármi megtörténhet. Ami biztos, hogy nekünk több mint százszázalékos teljesítményt kell majd nyújtanunk – mondta Sito Rivera, a magyarok szövetségi kapitánya az mlsz.hu-nak.

A világbajnoki selejtező rájátszásának visszavágóját április 10-13. között játsszák le Olaszországban.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!