Sport

2016.02.21. 18:10

Kiütéses győzelem a helyosztón: harmadik a DEAC a Hepp-kupában

Debrecen - Bronzérmes lett a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a Hepp-kupában, ezzel a tavalyi arany és a tavalyelőtti ezüst után teljes lett a debreceni éremgyűjtemény.

Debrecen - Bronzérmes lett a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a Hepp-kupában, ezzel a tavalyi arany és a tavalyelőtti ezüst után teljes lett a debreceni éremgyűjtemény.

Már a szombati napon eldőlt, hogy nem lesz címvédés, hiszen egy rendkívül hullámzó mérkőzésen a későbbi győztes Vasas Akadémia jutott a döntőbe. A vasárnapi helyosztón a tavalyi bajnokság győztese, a Bonyhád várt Dr. Nagy Ágoston csapatára, ám a várt izgalmak elmaradtak, a hajdúságiak kiütéses győzelmet arattak a végére teljesen széteső ellenfelük ellen.

Az elődöntőben nyugati csoport harmadik helyén álló Vasas Akadémiával találkozott a DEAC. A találkozó elején a pasarétiek állva hagyták Nagy Benedekéket, hamar tíz pontos előnyre tettek szert, így a cívisvárosiaknak már az elejétől kezdve hatalmas energiákat kellett mozgósítaniuk az egyenlítés érdekében. A tetemesnek mondható hátrányt a második negyed közepére tudta ledolgozni a hajdúsági alakulat, ám láthatóan sokat kivett a játékosokból a nagy rohanás. A félidőre így is sikerült minimális egy pontos előnyt kiharcolni, ám főleg védekezésben akadtak hiányosságok a debreceni oldalon.

A fordulás után is rendkívül hullámzó volt az összecsapás, hol egyik, hol másik csapat vezetett, de végig látótávolságon belül maradtak a felek. A harmadik negyed végén a játékvezetők is főszereplővé váltak, rendkívül feszült hangulat uralta ekkor a találkozót. A fővárosiak jöttek ki jobban a helyzetből, s az utolsó felvonásban újra tíz egységnyire növelték előnyüket. A DEAC többször is felzárkózott egy pontra, de a vezetést már nem tudták átvenni, így a végén a higgadtan büntetőző Vasas jutott a döntőbe. A másik ágon az Oroszlány csapata fordulatos mérkőzésen verte a Bonyhádot, így a debreceniek a vasárnapi helyosztón a tavalyi bajnokkal találkoztak.

A bronzmérkőzésen a délelőtt 10 órás kezdés szemmel láthatóan egyik csapatnak sem ízlett igazán, de a negyed derekára Takácsék szép lassan elkapták a ritmust. A nehézkes kezdés után szinte minden dobásuk sikeres volt, míg védekezésükkel valósággal megfojtották ellenfelüket. A negyed végére 19 pontos DEAC vezetést mutatott az eredményjelző, de a folytatásban sem engedtek ki a hajdúságiak. Nagyszerűen járt a labda támadásban, a hárompontosok rendre ültek, míg a palánk alatt látványos megoldásoknak tapsolhattak a szurkolók. A félidőre el is döntötték a találkozót a cívisvárosiak, 57-25-ös vezetésük tudatában már a nyakukban is érezhették a bronzérmet.

A fordulás után teljesen összeesett a bajnoki címvédő, indiszponáltan kosárlabdáztak, míg a DEAC érezhetően élvezte a játékot. Nagy Botond hárompontosával a száz pontos álomhatárt is sikerült átlépni, a találkozó képéről sokat elárul, hogy a bonyhádiak ekkor pont feleennyinél jártak. A végén megérdemelt 48 pontos debreceni siker született, ezzel a harmadik helyet szerezte meg az együttes. A döntőben a Vasas 11 ponttal múlta felül az OSE Lions csapatát.

Dr. Nagy Ágoston: Döntőt szerettünk volna játszani, mert az ottani tapasztalatokból szeretnénk mindig a legtöbb hasznot húzni, A kupa nagyjából a bajnokság félidejében van, így ez egy kiváló erőfelmérő volt számunkra, A Nyugati-csoportot sokan erősebbnek tartják a keletinél, de mi bizonyítottuk, hogy nem lehet ilyen különbséget vonni. Annak örülök, hogy a szombati csalódás után a csapat megint megmutatta, hogy mennyire jó versenyző, és gyönyörű szép játékkal meg szereztük a bronzérmet. Három év alatt háromszor jutottunk a Hepp-kupa négyes döntőjébe, a mai bronzéremmel teljes lett a kollekciónk.


DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Vasas Akadémia 77-84 (17-23; 24-17, 20-24; 16-20)

DEAC: Patkovic 13, Kovács 12, Gál 4, Nagy Be. 2, Nagy Bo. 22/12 cserék: Takács 7, Pék 6/6, Erdei 11/9, Vas -.

Vasas: Garamvölgyi 6, Andrássy 19/6, Katona 11/6, Surmann G. 12/6, Surmann P. 10 cserék: Zsemlye 3, Boros 15/3, Nshimba 3, Kozma 5/3, Keul -, Völgyi -, Steier -.


Metal-work Bonyhád SE – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 56-104 (13-32; 12-25, 13-23; 18-24)

Bonyhád: Hegedűs -, Kovács 10, Papp 4, Baki -, Jilling 3 cserék: Tömösváry 12/3, Somogyfoki 16, Gébert 9, Fetzer 2, Adebayo -, Szavai -.

DEAC: Patkovic 10/3, Kovács 14, Gál 4, Nagy Be. 11/9, Nagy Bo. 15/15 cserék: Takács 8, Pék 11/9, Erdei 13/3, Vas 5, Lippai 5, Szarka 8/6, Kiss -.


- EÁ -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!