Sport

2016.01.06. 16:46

A bizalom örökké él

<em>Megtörtént az, amit már egy ideje sejteni lehetett: hétfőn délután menesztették a Real Madrid vezetőedzőjét, Rafa Benítezt. A spanyol szakember a nyáron hároméves szerződést kötött a „királyi gárdával”, ám mivel a csapat nem éppen azt a teljesítményt nyújtotta, mint amit vártak, hét hónap után elküldték az 55 éves trénert.</em> Szabó Dóra írása.

Megtörtént az, amit már egy ideje sejteni lehetett: hétfőn délután menesztették a Real Madrid vezetőedzőjét, Rafa Benítezt. A spanyol szakember a nyáron hároméves szerződést kötött a „királyi gárdával”, ám mivel a csapat nem éppen azt a teljesítményt nyújtotta, mint amit vártak, hét hónap után elküldték az 55 éves trénert. Szabó Dóra írása.

A „blancók” a spanyol bajnokságban a harmadik helyen állnak, a listavezető Atlético Madriddal szemben négy, míg a Barcelona mögött két pont a hátrányuk. Vasárnap a Valencia elleni 2–2-es döntetlennel nyitották az új évet Ronaldóék – ez végképp betette a kaput a vezetőségnél. Másfél hónappal ezelőtt csúnyán megégett a Real, 4–0-ra veszítették el az El Clásicót Ramosék. Ekkor a klub elnöke, Florentino Pérez egy sajtótájékoztatón a következőket mondta: „Maximálisan megbízunk Rafa Benítezben, akit mindenben támogatunk. Rövid ideje van az együttesnél, ha hagyjuk dolgozni, eléri a céljait. Az irányítás az ő kezében van, senki nem szólhat bele a munkájába.” A bizalom továbbra is él, csak épp immáron Zinedine Zidane felé, a Real korábbi legendás játékosa ült le ugyanis a madridi kispadra. „Zizou” ugyan nem sok rutinnal rendelkezik ezen a téren, mégis lehetőséget kapott. Nem példa nélküli egy ilyen döntés, és akár még jól is elsülhet. A francia klasszis nyugodtan dolgozhat, hiszen a bizalom örökké él! Valaki felé mindig.​

- Szabó Dóra -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!