Sport

2015.11.05. 09:07

Kellettek az ötkarikás gólok

Budapest - A kezdeti kiegyenlített csata után a második félidőben felülkerekedett Vad Lajos alakulata.

Budapest - A kezdeti kiegyenlített csata után a második félidőben felülkerekedett Vad Lajos alakulata.

A Racionet Honvéd együttesével találkozott az férfi vízilabda OB I. 6. fordulójában a DVSE a Kőér utcai uszodában. A sikeres Magyar Kupa selejtező után jó formában várták a szerdai esti összecsapást a debreceniek, akiknek feltett szándékuk volt legyőzni olimpiai bajnokokkal „megspékelt” riválisukat – minden igyekezetük ellenére azonban nem tudták felülmúlni Kiss Gergelyéket a cívisvárosiak, akik 8–5-re alulmaradtak.

Gólszegény első negyedet produkáltak a felek, az egyetlen találatot a honvédos Kovács Gergő jegyezte fél perccel a kezdés után. A második etap már eseménydúsabb volt, Süveges Máté akcióból egyenlített, majd emberelőnyös góljának hála a vezetést is átvette a Debrecen. Sőt, nem sokkal rá Halek Márton fejezett be eredményesen egy akciót, 1–3. A folytatásban kiegyenlített a fővárosi gárda, 3–3-nál jött a nagyszünet.

A harmadik játékrészt Kiss duplájával 2–0-ra hozta a Honvéd, mely az utolsó felvonásban sem tétlenkedett, egy minutummal a vége előtt 8–4-re mentek a Vad tanítványok. Ugyan a hajrában egy újabb Süveges-góllal faragtak a hátrányból a hajdúságiak, ám így egész sima, 8–5-ös győzelmet arattak a pestiek.

A DVSE hat kör után a tabella ötödik helyén áll kilenc ponttal, legközelebb pedig szombaton 19 órától a Pécs otthonába látogat.

HBN


RACIONET HONVÉD - DEBRECEN 8-5 (1-0, 2-3, 2-0, 3-2)

Budapest - Kőér utca, 150 néző. Vezette: Marosvári A., Mucskai P.

HONVÉD: György D. - Fazekas T., Fejős R. 1, Kiss G. 3, Illés S., Kovács G. 1, Simon A. Csere: Kiss B., Reibel Á., Borsós E., Kalanovics B. 2, Steinmetz B., Simon R. Zs. 1. Edző: Vad Lajos.

DEBRECEN: Lévai M. - Kállay M., Kincses A., Süveges M. 3, Szőke Sz., Sergi Mora, Babay Á. Csere: Müller M., Smitula G., Hoppál G. 1, Kuncz T., Pataki G., Halek M. 1. Edző: Varga Tamás.

Gól - emberelőnyből: 5/1, ill. 7/2.

Gól - büntetőből: 2/2, ill. 0/0.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!