Sport

2015.11.13. 14:39

Fórián azt sem zárja ki, hogy egyszer visszatér Debrecenbe

Debrecen - Hiába a megpróbáltatások, Fórián Zsolt továbbra is kitartóan dolgozik, most épp Újpesten.

Debrecen - Hiába a megpróbáltatások, Fórián Zsolt továbbra is kitartóan dolgozik, most épp Újpesten.

Nehéz szívvel bár, de az új kihívások és fejlődés reményében a mögöttünk lévő év nyarán úgy döntött Fórián Zsolt, hogy elhagyja Magyarország egyik legkiválóbb klubját egy másik „nagyhatalom” kedvéért, Debrecenből Győrbe tette át a székhelyét. Aztán idén tavasszal a Quaestor Csoport csődje miatt minden összedőlt az ETO-nál, így Fóriánnak sem lehetett maradása, az Újpesthez „igazolt”.

– A történtek ellenére sem bántam meg, hogy anno elfogadtam Vincze Ottó ajánlatát, hiszen a Győrben eltöltött egy év során rengeteget tapasztaltam. A labdarúgásban bármi megtörténhet, az ETO-nál meg is történt, bár hónapokig nem kaptunk fizetést a kollegákkal, mégis végigcsinálnám megint. Az utánpótlás irányítása mellett egy hónapig az NB I-es gárda megbízott edzője lehettem, például a Loki ellen is csatába vezethettem a fiúkat, ami óriási élményt jelentett. Ám ekkor is éreztem, nekem egyelőre továbbra is a fiatalokkal kell dolgoznom – elevenítette fel röviden az elmúlt esztendő eseményeit a korábban a DVSC NB I-es csapatában is futballozó Fórián Zsolt.

A tréner még tavaly hagyta el Debrecent, a Győri ETO Futball Club utánpótlás szakmai igazgatója és akadémiai szekcióvezetője lett a Loki Focisuli korábbi szakmai vezetőjéből. Nyáron azonban ismét váltania kellett Fóriánnak, aki az Újpestet választotta. – Több ajánlatot is kaptam, azért döntöttem az UTE mellett, mert olyan terveket vázoltak fel, amire nem lehetett nemet mondani. Három évre írtam alá, egy támogató és alkotó közegbe kerültem be, a pozícióm megegyezik a Győrben betöltöttel, szerencsére megegyeznek a céljaim a vezetőségével, így nyugodtan dolgozhatok – mesélt a jelenről a fiatal kora ellenére igen tapasztalt mester, aki továbbra is fontosnak tartja az önképzést.

Gyakran tér haza

– Mozgalmas éven vagyok túl, melynek során megszereztem a pro licences diplomát, több külföldi tanulmányúton is részt vettem, illetve a Double Pass-os oklevelet is megkaptam. Szorgalmas, alázatos embernek tartom magam, aki számára elengedhetetlen a folyamatos önképzés, fontosnak tartom, hogy lépést tartsak a kor kihívásaival. Éppen ennek az apropóján (is) többször megfordulok a cívisvárosban, amikor csak lehetőségem van rá, részt veszek a Debreceni Futballegyetem programsorozat előadásain – adott helyzetjelentést a szakember, majd azt is elárulta, folyamatosan tartja a kapcsolatot korábbi hajdúsági kollégáival, akikkel nem csak szakmai ügyekben szoktak konzultálni, hanem barátilag is keresik egymást.

Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy egyszer újra a hajdúsági fővárosban dolgozzon, azt felelte Fórián, nem kizárt.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!