Sport

2015.09.19. 15:26

Bemutatjuk a lányt, akinek szenvedélye a díjugratás

Hajdúdorog - A hajdúdorogi Munkácsi Katalin neve összeforrt a díjugratással, pedig ő még csak most 18.

Hajdúdorog - A hajdúdorogi Munkácsi Katalin neve összeforrt a díjugratással, pedig ő még csak most 18.

Díjugrató országos bajnok ügyességi kategóriában, számtalan érem és kupa tulajdonosa, regionális versenyek állandó résztvevője, dobogósa a 18 éves Munkácsi Katalin, aki egyelőre hajdúdorogi középiskolás, és egy generációk óta a mezőgazdasággal foglalkozó család büszkesége. Nyolc év munkája megannyi érem formájában lóg a szobája falába vert szögeken, ezek történetéről beszélgettünk.

Szerény és határozott

Szemben a sárga napraforgótáblával, amely szinte jelzi a városhatárt, áll egy ház, annak kiskapujában fogad mély szerénységgel az apró termetű, csillogó kék szemű lány. Kedvesen mosolyog, amikor bevezet a szobájába, ahol azonnal szembe tűnik a falra tűzdelt éremgyűjteményét.

Nyolc év munkája lóg a falba vert szögeken, érmei katonásan sorakoznak. Mindössze 18 esztendős a középiskolában jövőre maturáló Munkácsi Katalin, kinek lovak iránti szeretete, tisztelete élete értelmévé vált.

Tízévesen kezdte

Mióta az eszét tudja, lovagolni szeretett volna, de csak tízévesen adatott meg neki hogy nyeregbe pattanjon, és elinduljon meghódítani a díjugratás világát. A család generációk óta mezőgazdasággal foglalkozik, amelynek szerves részét képezi az állattartás. A háziállatok mellett három lóról gondoskodnak – ez is szerepet játszott Katica pályaválasztásában. A Szent Bazil Oktatási Központ mezőgazdasági szakának elvégzése után a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karára készül, ezzel párhuzamosan lovas oktatással szeretne foglalkozni, valamint életcéljának tekinti egy lovarda megépítését és üzemeltetését is.

–Nem az anyatejjel szívtam magamba, hiszen nem volt a családban olyan, akitől lovagolni tanulhattam volna, így Hajdúnánásra vittek át a szüleim hétről hétre a Martinek Farmra. Hamarosan kiderült, hogy nem csak egy gyermeki hóbortról van szó, mert alig fél év után már életem első versenyén találtam magam. Emlékszem, Folyáson volt egy regionális forduló, amelyen életemben először állhattam fel a dobogóra, annak is a harmadik fokára – meséli Katica. – Ekkor döntöttünk úgy, hogy vásárolunk egy fjord pónit az ónodi vásárban. Később aztán saját alomból született meg az a nagy ló, akiről kicsi kora óta gondoskodunk – folytatta.

​Szeretet, megbecsülés, alázat

A lovak iránti szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nagy lovukat születése óta saját maga gondozza. A takarmányról és a lovak egészségügyi állapotáról az édesapja gondoskodik, míg a testvére a tisztán tartásukban segédkezik, az édesanya pedig igazi lelki támasza a lányának. Igazi csapatmunkát igényel a heti hat-hét edzés megszervezése, és napi 3 órát vesz igénybe. A fiatal lánynak mégsem okoz fejtörést a tanulás melletti plusz munka. – Ha jól osztom be az időm, minden belefér, még a párkapcsolat is a nap 24 órájába, csak akarni kell – mosolyodik el Katica.

Míg az édesapja a lovak takarmányellátásáról és egészségességükről gondoskodik csendben meghúzódva a háttérben, addig testvére a lovak csutakolásában segédkezik, mellette pedig gyermekek lovagoltatásával foglalatoskodik. A fiatal tehetség heti 6-7 edzéséhez – ami napi szinten 3 órát vesz igénybe – az édesanya biztosítja a kiegyensúlyozott lelki hátteret és pszichológiai egyensúlyt a családban.

​Szponzorok híján…

A lovas sportág költséges, egy-egy regionális versenyen való részvétel ötvenezer, míg az országos döntőben való részvétel költségei közel 300 ezer forintra rúgnak, ami nagy terhet ró a családra. Katica azonban optimista a szponzorokat illetően; pozitív hozzáállásával, lelkesedésével bízik abban, hogy ebben a városban akad olyan lóbarát, aki szintén szenvedélyének tekinti a díjugratást. Addig pedig marad a tanulás, a családi gazdaságban végzett kétkezi munka és az örök szerelem, a díjugratás.

- Miska Andrea -


Névjegy: Munkácsi Katalin

  • 1997. május 31-én született
  • Díjai: Díjugrató Országos Bajnokság Ügyességi Kategóriájának I. helyezettje (2014. október 3-4. Páty), számos regionális verseny díjnyertese, legutóbb Hajdúszoboszlón póni és stílus kategóriában I. helyezést ért el
  • Edző: Makszim Lajos
  • Lovai: Mercédesz 8 éves fjord póni, Baba 8 éves angol telivér

  • -------------------Fotók: DC, 09.16.------------------

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!