Sport

2015.09.29. 13:11

A csalódás után újra formában Török Ferenc

Debrecen - Sulák Andrással meccsel Török október közepén, Budapesten.

Debrecen - Sulák Andrással meccsel Török október közepén, Budapesten.

Elszántan, tele reménnyel várta a Rácz Félix-féle gálasorozat szeptember 19-i, szentesi állomását a debreceni Török Ferenc. A Toby becenévre hallgató profi öklöző végül hiába készült nagy erőkkel, mégsem léphetett ringbe a nagyszabású bokszviadalon. – Egy héttel a mérkőzés előtt szóltak, hogy elmarad az én ütközetem. Ekkor kivettem egy kis pihenőt, majd két nappal a gálát megelőzően értesítettek, mégis bokszolhatok. Nem vállaltam, mivel már nem úgy készültem, felszaladt rám pár kiló is. Roppant csalódott voltam egyébként a történtek miatt, az is megfordult a fejemben, hogy befejezem a sportot. De azóta összeszedtem magam, és várom az újabb kihívásokat – adott helyzetjelentést Török.

Mint kiderült, máris itt az újabb erőpróba, október 17-én, Budapesten lép kötelek közé Toby, méghozzá Sulák András ellen. – Egy erős balkezes bokszoló lesz az ellenfelem, aki nagy múltra tekint vissza, igaz, a profik között egyelőre ő is csak bontogatja a szárnyait. Nem szeretnék csalódást okozni sem a nézőknek, sem magamnak, meglátjuk, mire leszek képes ellene, egy biztos, megpróbálom a legjobb formámat hozni majd – tekintett előre Török Feri, aki immáron az olimpiai bronzérmes Váradi János irányításával készül. – Máris rengeteget fejlődtem, mióta együtt dolgozunk, összeszedtem magam, mentálisan is rendben vagyunk. Remek a kapcsolatunk, százszázalékosan megbízom benne, jó egy olyan trénerrel tréningezni, akire fel is nézhet az ember.

HBN–SZADÓ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!