Sport

2015.06.20. 09:10

Úsznál egy pár hosszt? A Sportuszodában ma ingyen megteheted!

Debrecen - Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezik a cívisvárosban a Magyar Úszás Napját – június 20-án a Debreceni Sportuszoda 8-tól 15 óráig ingyenesen látogatható.

Debrecen - Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezik a cívisvárosban a Magyar Úszás Napját – június 20-án a Debreceni Sportuszoda 8-tól 15 óráig ingyenesen látogatható.

A szervező Debreceni Sportcentrum színes programokkal várja az érdeklődőket, akik a helyszínen apró ajándékokat vehetnek át. Tavaly a Sport­uszodába több mint fél ezren, egészen pontosan 515-en látogattak ki. Ezen a napon az Európai Úszószövetség (LEN) valamennyi tagországában megrendezik „Az Úszás Napját”, amelynek célja, hogy a lehető legtöbben mozogjanak és próbálják ki a vizes sportágak egyikét vagy akár mindegyikét.

Bizonyíthatnak

A „Sportolj Debrecen!” programsorozat részeként is sorra kerülő vizes nap alkalmából a sportági bemutatkozások mellett az érdeklődők kipróbálhatják a vízilabdázást és a búvárkodást, vagy úszhatnak akár csak egy hosszt, sőt a két év múlva hazánkban rendezendő világbajnokság jegyében, a 2017 méteres úszó „teljesítménytávon” is felmérhetik erejüket.

A Magyar Úszás Napja nagyszabású programsorozatát a Magyar Úszó Szövetség 2013-ban indította el. A központi eseményeket – a Nyíltvízi Világ Kupát, a Nyíltvízi Úszó Országos Bajnokságot és a Samsung Olimpiai Úszófesztivált – Balatonfüreden rendezik, de a június 20-ai események nem csupán a Balaton vizére korlátozódnak, az egész országra kiterjednek.

Úszóinkra komoly feladatok várnak a „magyar tengeren”, szombaton az olimpiai bajnok Risztov Éva mellett Szilágyi Nikolett képviseli a DSC-SI színeit a FINA Világkupa és ob 10 km-es nyíltvízi úszás mezőnyében, melyre 32-en neveztek. Világ- és Európa-bajnokok sora jelezte részvételét a férfiaknál is, a 60 induló között ott lesz a DSC-SI klasszisa, Papp Márk, aki május végén a miskolci III. Országos Hosszútávúszó Medencés Bajnokságon 10 km-en ezüst, 5 km-en aranyérmet szerzett.

Vasárnap az előbb említett trió a Felnőtt Nyíltvízi Úszó Országos Bajnokság 5 km-es versenyén indul, míg a juniorok 7,5 km-es mezőnyében Sibalin Flóráért szoríthatunk, aki legutóbb a Hajós Nagydíjon simán nyerte az 1200 m-es gyorsúszó emlékszámot.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!