Sport

2015.06.03. 21:46

Nem volt előny a hazai pálya

Debrecen - Feszült mérkőzésen igazságtalan vereséget szenvedett a Loki.

Debrecen - Feszült mérkőzésen igazságtalan vereséget szenvedett a Loki.

Úgy indult az idén utoljára kiírt Ligakupa fináléja, mintha hidegzuhanyt kapott volna a nyakába a DVSC-TEVA a Nagyerdei Stadionban: a kezdeti tapogatózás után Ugrai váltott gólra egy Fábián által megítélt tizenegyest a 8. percben. Ez persze még jobban lehúzta az amúgy is temetői hangulatot, hiszen bármennyire is elcsépelt szólam ez, de az ultrák hiányában olyan fílingje van a debreceni arénának, mint egy siralomháznak. Ráadásul az a hetvenegynéhány fővárosi drukker még biztatta is a csapatát, ezáltal csak azt lehetett hallani az elején, hogy nincsen hangjuk a hajdúságiaknak. Ez azért korábban elképzelhetetlen lett volna, de ma úgy tűnik, ez a magyar futballvalóság...

Méltatlan jelenet

A bekapott gól után próbált újítani a Loki, ezt egy Szécsi Márk előtt adódott lehetőség is mutatta, azonban az ellen oldalon is akadt helyzet: Zsivoczky lövése suhant el élesen Verpecz kapuja előtt.

Az ezt követő pillanatok nem igazán a labdarúgásról szóltak, előbb Ludánszki belépőjét jutalmazta piros lappal a játékvezető, majd Thomas Doll, a vendégek vezetőedzője szólt ki nyomdafestéket nem tűrő hangnemben a hazai nézőknek. Nem díjazta a publikum.

A szünetig több esemény már nem történt, legalábbis olyan, amely a futballpályára való.

Rosszul indult

A második játékrész sem indult álomszerűen hazai szempontból, kavarodás után Nagy Dániel rúgta be a Fradi második gólját. A tömeg egyre türelmetlenebb lett, a lokista játékosok pedig egyre idegesebbek. Nem sok jel utalt a fordulatra, holott a folytatásra Balogh és Bódi jött ki Tisza és Szécsi helyett.

A 60. percben újabb kettős cserére szánta volna el magát Kondás Elemér, ha nem küldi fel a bíró a lelátóra, Mészárost és Kulcsárt dobta harcba a tréner. Mindent megpróbált a DVSC, de nem nagyon talált fogást a vendégeken.

A 73. percben aztán megtört a jég, Dusan Brkovic szépített és felcsillant a remény! Nem sokkal később Bódi járt roppant közel a gólhoz szabadrúgást követően, de néhány centit tévedett.

Tíz emberrel is beszorította ellenfelét a Debrecen, ami nem kis teljesítmény, szinte felborult a pálya az utolsó húsz percben.

Kapart becsülettel a Loki, helyzetei is akadtak, de az egyenlítés csak nem akart összejönni. Végül maradt az 1-2, az FTC nyerte a Ligakupát.

Mesterszemmel

Kondás Elemér: Nagyon jó meccset játszottunk, tíz emberrel is offenzívek voltunk. Történtek a találkozón olyan események, amire nem számítottunk, gratulálok a Ferencvárosnak a kupa megnyeréséhez.

Thomas Doll: Boldogok vagyunk, ez egy jó mérkőzés volt. Akkor szép egy meccs, ha 11 a 11 ellen fejezi be a találkozót, de Gyömbérnek majdnem eltörték a lábát. Gratulálok a fiúnak a Ligakupához!

HBN-TN


A tények

Ligakupa-döntő: DVSC-TEVA – Ferencváros 1-2 (0-1)Nagyerdei Stadion, 3000 néző. Vezette: Fábián (dr. Varga, Márkus)

DVSC: Verpecz – Kuti (Kulcsár 60.), Brkovics, Máté (Mészáros 60.), Korhut – Mihelic, Berdó, Ludánszki, Sós (Ferenczi 64.) – Szécsi (Bódi 46.), Tisza (Balogh N.)

FTC: Jova - Batik, Valencsik, Gyömbér (Csilus 40.), Bönig - Csukics, Haris (Kárász 20.) - Nagy D. (Nyéki 92.), Zsivoczky (Kovács K. 57., Lakatos 82.), Ugrai - Böde

Gól: 0-1 Ugrai (11-esből, 8.), 0-2 Nagy D. (47.), 1-2 Brkovics (73.)

Sárga lap: Batik (37.), Bódi (69.), Csilus (69.), Mészáros (74.), Csukics (75.), Nagy D. (88.)

Kiállítva: Ludánszki (32.)


A labdarúgó Ligakupa debreceni fináléjában a DVSC-TEVA a Ferencváros csapatával játszott 19:00-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!