Sport

2015.04.04. 18:52

Pécs vs. DVSC-TEVA – Edzői nyilatkozatok

Debrecen, Pécs – A Pécs vs. DVSC-TEVA (0-0) NB I-es mérkőzés után a két edző, Robert Jarni és Kondás Elemér értékelte a látottakat.

Debrecen, Pécs – A Pécs vs. DVSC-TEVA (0-0) NB I-es mérkőzés után a két edző, Robert Jarni és Kondás Elemér értékelte a látottakat.

Kondás Elemér: Küzdelmes mérkőzés volt, mindkét gárda győzelemre játszott. A pálya talaja nem volt ideális a játékra. A hazai csapat eléggé agresszív volt, és amikor mi is elkezdtük az agresszív játékot, sorozatban kaptuk a sárga lapokat. Olyanokért is, amiért az ellenfél nem. Mihelic kiállítása előtt már le szerettem volna cserélni őt, mert még támadóbbá akartam alakítani a csapatot. A kiállítás azonban ezt keresztülhúzta. Innentől kezdve kontrákra építettünk, ennek eredményeként Szakály lábában volt a mérkőzést eldöntő gól. Végeredményben sikerült egy pontot szereznünk Pécsen. Az ellen a csapat ellen, akivel szemben nehéz játszani. Masszívan védekező, jó csapat a Pécs. Egyik csapat sem mehet ellenük biztosra. A mérkőzésen mezőnyjáték folyt. Egyik csapatnak sem volt olyan tuti helyzete. A játékosok egyik kapust sem dolgoztatták meg igazán.

Robert Jarni: Amióta Magyarországon vagyok, most találkoztunk a legerősebb ellenféllel. Elismerés a játékosaimnak, odatették magukat. Valójában két pontot elveszítettünk. Négy komoly gólszerzési lehetőségünk volt.

A Napló kérdésére, hogy mennyire tartja sportszerű csapatnak a Debrecent, a Pécs edzője elmondta, hogy nem szeretne azzal foglalkozni, miként döntött a játékvezető. Nem tisztje eldönteni, hogy miként ítél meg helyzeteket, szituációkat. Azt azonban elmondja, hogy nem minden tetszett, ami a pályán történt.


Debrecen, Pécs - A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában a DVSC-TEVA a Pécs csapatához látogatott szombaton 16:00-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon.


Pécs, 2015. április 4., szombat (MTI) - A címvédő és dobogós helyekért küzdő Debrecen gól nélküli döntetlent ért el a bennmaradásért harcoló Pécs otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának szombati játéknapján.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!