Sport

2015.04.10. 13:41

Kezdődik a hoki-vébé: hajrá, Magyarország!

Debrecen - Vasárnap Dánia ellen debütál a magyar válogatott a debreceni világeseményen.

Debrecen - Vasárnap Dánia ellen debütál a magyar válogatott a debreceni világeseményen.Április 12-18. között negyedik alkalommal rendez jégkorong világbajnokságot Debrecen, ezúttal az U18-as korosztály divízió I/A csoportjának küzdelmeit láthatja a publikum a Hajdúságban. A Debrecen Jégcsarnokban megrendezendő eseményen hat nemzet, Dánia, Norvégia, Kazahsztán, Fehéroroszország, Franciaország és Magyarország legjobbjai találkoznak, s a csatározások után az első helyezett magasabb osztályba léphet, míg az utolsó búcsúra kényszerül a csoportból.

Glen Williamson, a magyar U18-as válogatott szövetségi kapitánya elmondta, Debrecenben minden adott egy kiváló tornához.

Kiegyensúlyozott mezőny

– Az elmúlt két évben két csoportot lépett feljebb ez a korosztály, azóta teljesen kicserélődtek a csapat tagjai, most pedig ezeknek a fiúknak adatik meg, hogy megküzdhessenek ezen a rangos szinten. Sokan érdeklődnek a várható eredményekről, az edzői stáb azt szeretné, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából a csapat, majd 60 perc játék után felnézünk a táblára és meglátjuk, ez mire volt elég. Nem szabad elfelejteni, ezek a fiúk mindössze 16-18 évesek, nagy nyomást tesz rájuk a hirtelen kapott sajtófigyelem a torna kapcsán, ezt is meg kell tanulniuk kezelni. Zárszóként csak annyit mondanék, izgalmas lesz! – fogalmazott a szakember, aki szerint annyira kiegyensúlyozott a csoport, hogy bármi előfordulhat.

Fontos információ, hogy a magyar válogatott vasárnap, kedden, szerdán, pénteken és szombaton egyaránt 16.30-tól játssza világbajnoki meccseit a Debrecen Jégcsarnokban, a nyitányon Dánia ellen lépnek pályára a mieink.

Szurkolói falu

A szervezők mindent elkövetnek azért, hogy minél többen látogassanak ki az eseményre, s ha már ott vannak, akkor a lehető legjobban érezzék magukat.

Ingyenes meccsek iskolai csoportoknak

A tanári kísérettel érkező iskolai csoportok (legalább 15 fő) díjtalanul tekinthetik meg az április 15-én, szerdán 13.00 órakor kezdődő Dánia-Franciaország, illetve az április 17-én, pénteken 13.00 órakor kezdődő Kazahsztán-Dánia mérkőzéseket. Ehhez előzetes regisztráció szükséges a [email protected] e-mail címen kedd 13 óráig.

A Jégcsarnok II-ben szurkolói faluval várják a jégkorongbarátokat, ahol óriáskivetítőn követhetik a mérkőzéseket a látogatók, emellett igazi családi kikapcsolódás vár mindenkit – a belépés díjtalan.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!