Sport

2015.03.12. 11:57

Hibátlan mérlegű alakulatok találkoznak

Debrecen - Nagy téttel bír a Debreceni Hoki Klub–Dab. Docler csata, aki győz, készülhet a Székesfehérváron rendezendő Magyar Kupa Final Four–ra.

Debrecen - Nagy téttel bír a Debreceni Hoki Klub–Dab. Docler csata, aki győz, készülhet a Székesfehérváron rendezendő Magyar Kupa Final Four–ra.

Több mint egy hónap után lép újra hazai jégre a DHK, péntek este 19 órától a Dunaújvárost látja vendégül a hajdúsági együttes az MK–selejtezőjében. Mindkét csapat hibátlan mutatóval rendelkezik a sorozatban, a hajdúságiak a MAC gárdáját és az Újpestet fektették két vállra, miközben az újvárosiaknak az UTE, illetve az FTC legyőzése sem jelentett gondot.

– Az eddigi mérkőzésekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a MAC egy juniorokból álló csapat, míg az Újpestnél a légiósok zöme ilyen–olyan okból kifolyólag nem szerepelhetett. A következő két összecsapásunk, a Dunaújváros és a Fradi elleniek lesznek az igazi erőfelmérők – fogalmazott Ladányi Balázs, a debreceniek csapatkapitánya.

A címvédő ellen

A Fejér megyeiekkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a legutóbbi szezonban megszerezték az MK–trófeát, a miskolci négyes döntőben a házigazda mellett a Fradit és a Sapa Fehérvárt utasították maguk mögé. A MOL Ligában a hajdúsági megyeszékhelyen háromszor találkozott a DHK a Dab. Doclerrel, szoros mérkőzéseken kétszer az Acélbikák diadalmaskodtak, míg december 7–én a cívisvárosi alakulat 4–2-re győzedelmeskedett, a hazai gólokon Berta, Kaskov, és Sijka osztozott, utóbbi duplázni tudott.

– Az Újváros régóta jelen van a magyar jégkorong térképén. A bajnokságban hazai környezetben jó meccseket vívtunk ellenük, ez bizakodásra adhat okot. A játékosok nagy részét ismerem, ez lehet kis előny, hiszen tudom, kitől, mire számíthatok, ugyanakkor a találkozó alatt nem gondolok arra, hogy korábban a Dunaújvárosnál szerepeltem – osztotta meg Ladányi, aki Dunaújvárosban kezdte pályafutását, illetve a 2013–2014-es idényt is a kohászvárosban töltötte.

A korábbi válogatott jégkorongozó elmondta, a debrecenieknél kérdéses Kaskov, Emelyanov és Borodin szereplése, míg Barabás kéztörés miatt biztos lemarad az ütközetről, illetve Könczei sem erősítheti a cívisvárosiakat. Fontos megjegyezni, a szervezők ingyenes belépéssel kedveskednek a drukkereknek pénteken, akik remélhetőleg DHK sikert, illetve továbbjutást láthatnak.

HBN–BÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!