Sport

2015.01.22. 14:27

Ki kell használni az erejüket

Debrecen - Halek Márton szerint kötelező nyerniük a fiatal ellenfelükkel szemben.

Debrecen - Halek Márton szerint kötelező nyerniük a fiatal ellenfelükkel szemben.

A KSI SE látogat pénteken 18 órától a Debreceni Sportuszodába a férfi vízilabda OB I. 14. fordulójában. Már találkozott egymással a két egylet, épp egymás ellen nyitották a 2014/15-ös pontvadászatot október 8-án. Akkor a DVSE 9–7-es sikerével zárult az összecsapás, a papírforma szerint ezúttal is cívisvárosi győzelem várható.

Az elmúlt 13 körben nem nyújtott túl acélos teljesítményt a KSI, mely jelenleg a tabella 13. helyén áll, Horváth János tanítványai eddig tízszer kikaptak, egyszer ikszeltek, és kétszer tudtak csak nyerni. A 10. pozícióban lévő Debrecen négy győzelme mellett kilencszer alulmaradt. Múlt héten a pestieket a Szeged múlta felül 14–8-ra, míg a DVSE szoros meccsen egy góllal, 8–7-re kapott ki a BVSC-től.

Jól jönne egy győzelem

– A nyitófordulóban, Pesten kínkeserves meccset játszottunk ellenük, érződött, hogy az volt az első tétmeccsünk az új összeállításunkban. Ezúttal is kemény derbire számítunk, a KSI egy fiatal, lendületes csapat, megerősítve néhány idősebb, rutinosabb játékossal, mely a látszat ellenére tud igen jól is pólózni. Elismerve érdemeiket mégis azt kell mondanom, hogy kötelező siker előtt állunk. Azt hiszem, fizikálisan őrölhetjük fel riválisunkat, erősebbek vagyunk, amit ki kell használnunk – fogalmazott Halek Márton, a DVSE játékosa, aki maga is elismerte, nagyon kellene már nekik a siker.

– Jól jönne már egy önbizalom-növelő győzelem, hiszen az utóbbi időben különböző okok miatt nem igazán jött ki a lépés. Múlt héten a BVSC ellen mi veszítettük el a meccset, nagy helyzeteket hagytunk ki, én is elrontottam egy olyan ziccert, amit máskor nem szoktam. Eléggé megviselt az eset, de próbálok rajta minél hamarabb túllépni, és bizonyítani pénteken este – mondta a pólós.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!