Sport

2014.12.04. 16:12

Remekelnek fiatal kosarasaink

Debrecen - A Ziccer Tigrisek csapatai kiválóan teljesítenek a bajnoki fordulókban.

Debrecen - A Ziccer Tigrisek csapatai kiválóan teljesítenek a bajnoki fordulókban.

Sikeres szerepléssel zárta a 2013/14-es idényt a lassan huszadik éve megalakult Ziccer Tigrisek Kosársuli. A klub az elmúlt szezonban öt korosztályos országos döntőben szerepelt kiemelkedő teljesítményt nyújtva. Ebben az évadban az egyesület tanfolyamain három korosztályban - 2002, 2003 és 2004 és fiatalabb - több mint 70 lány tréningezik, a fiú szakosztályban pedig 4-től 23 éves korig nevelik a fiatalokat. A 2014/15-ös szezonban az U11 és U12-es korosztályban a fiúk és a lányok is szépen teljesítenek, előbbiben mindkét csapat vezeti csoportját. A fiúk edzője Tarsoly Andor, míg a lányoké Kecskeméti János.

U12-ben Kecskeméti János tanítványai állnak az élen a lánycsapatok küzdelmében, míg Sarkadi Ferenc fiai szintén továbbjutást ígérő helyről várják a harmadik fordulót. Az U13-as lányok a bajnokságban induló 48 csapat közül a nyolcadikok, így nagy eséllyel pályáznak a középdöntős helyekre. A Cserfalvi István által vezetett U13-as fiúcsapat az egy évvel idősebbek között kimagaslóan szerepel, a gárda hat mérkőzésből eddig ötöt megnyert.

A bajnoki találkozókon kívül a klub igyekszik minél több edzési- és játéklehetőséget biztosítani a fiataloknak, november végén az U11-es fiúcsapat Szegedre utazott, ahol a hazai utánpótlás csapatok mellett két szerb alakulattal, a OKK Apatinnal és a Spartak Suboticával csaptak össze. A debreceni gárda mindhárom mérkőzését megnyerve – Ziccer-Tigrisek-Apatin 38-23, Ziccer Tigrisek-Szeged 48-48, félidei büntetőkkel 4-3, Ziccer Tigrisek-Spartak 46-43 – a torna első helyén zárt.

A kosársuli a szövetség által elindított „Dobd a kosárba” program keretein belül rendszeresen dzsemborikat szervez, amelyeknek célja a tehetségkutatás. Legutóbb novemberben rendezett hasonló alkalmat a Ziccer, akkor 150 gyerek vett részt az eseményen, ahol a Debreceni Kosárlabda Akadémia szakmai vezetői kutatták a legtehetségesebb fiatalokat. A Ziccer Tigrisek 13 éves korukig neveli a fiatalokat, majd a legtehetségesebb játékosokat átadják a Debreceni Sportcentrum, vagy a DEAC csapatának.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!