Sport

2014.10.10. 09:59

Magyar együttes szállítja a női kézilabda Eb hivatalos dalát

Debrecen - Klubkoncerten mutatta a decemberi Európa-bajnokság hivatalos dalát a New Level Empire. A közönség a női válogatottal együtt hallgatta meg a dalt, amely remélhetőleg, hamar a szurkolók fülébe mászik, és decemberben már együtt éneklik játékosok és szurkolók Európa-szerte.

Debrecen - Klubkoncerten mutatta a decemberi Európa-bajnokság hivatalos dalát a New Level Empire. A közönség a női válogatottal együtt hallgatta meg a dalt, amely remélhetőleg, hamar a szurkolók fülébe mászik, és decemberben már együtt éneklik játékosok és szurkolók Európa-szerte.

A Hold your hands so high című dalhoz tartozó videoklipet elsőként a – héten négy felkészülési mérkőzésen is szereplő – magyar csapat játékosainak vetítették le, majd a New Level Empire klubkoncertjén már a közönség is barátkozott a fülbemászó dallamokkal.

A premier előtt Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke gratulált a lányoknak a szerdai, románok elleni győzelemhez, s reményét fejezte ki, hogy talán egy másik csapatsportágban is sikerül a héten hasonló sikert elérni Románia ellen.

A játékosok és a szakmai stáb az edzések és mérkőzések között szakítottak időt a bemutatóra, amelyet mostantól egyre többször hallhatnak majd az Európa-bajnokság közeledtével. Görbicz Anita elismerően mosolyogta végig a klipvetítést, Szucsánszki Zita a dal hallatán máris kezdené az Eb-t, Köstner Vilmos szerint pedig pont ilyen hangzású zene illik a sportarénákba.

Zola, a New Level Empire frontembere elmondta, hogy hetekig dolgoztak rajta, mire végleges formáját elnyerte. Büszkén vállalták a felkérést, mert óriási kihívásnak tartották, hogy egy ekkora esemény hivatalos dalát elkészítsék.

- Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!