Sport

2014.10.19. 13:43

Junior ob 4. nap, döntők: Két ezüst a bronz mellé

Debrecen - DVSC két bunyósa bokszolt a szigetszentmiklósi junior ob vasárnapi fináléiban. Az 50 kilós Győrösi Sándor erősebb vetélytárstól kapott ki, viszont a második helyért gratulálunk neki, Söprűs Zsolt pedig a 75 kilósok között maradt alul ugyancsak. Ám Zsolt esetében elmondhatjuk, hogy a szombati elődöntő sokat vett ki belőle (amikor egy másik nagyon jó bunyóst vert meg), így vasárnapra kevesebb maradt benne. Viszont neki is dicséret jár ezért a szép ezüstéremért.

VASÁRNAP (döntők)

60 kg: Győrösi Sándor (DVSC) - Virbán Martin (Gyöngyös) TKO 1. menet

75 kg: Söprűs Zsolt (DVSC) - Tallósi Péter (Honvéd) 0-5

Salánki László: - Győrösi Sanyi meccsét én adtam fel az első menet végén, mert nem láttam értelmét a folytatásnak. Nem kapott megrendítő ütést, de azt láttam, hogy megelégedett az ezüsttel Sanyi, s nem tanúsított nagy ellenállást Virbán Martinnal szemben. Akivel egyébként Salgótarjánban már bokszolt egy szoros meccset nem túl régen, ám most nem éreztem nála a nagy akarást. Söprűs Zsolt sarkában én álltam most, mert a madárfészkesek megkértek rá, hiszen náluk volt egy döntő, ahol két emberük egymás ellen bunyózott (meg Zsolt amúgy is a DVSC bunyósa attól, hogy ősztől, néhány hete Budapesten edz - a szerk.). Szóval felépítettük a taktikát a magasabb, ebben a súlycsoportban a talán legjobbnak számító vetélytárssal szemben. Zsolti látszott, hogy próbálta is megvalósítani azt, igyekezett testen találni főleg, de azt láttam, hogy túl sokat kivett belőle az előző napi meccs, amikor komoly vetélytárson lépett túl. Egyszerűen elfáradt a torna végére. Végül pontozással, egyhangúan kapott ki, bár talán ennyire nem volt egyértelmű a veresége, de jogos volt.

A DVSC mérlege a 2014-es junior országos bajnokságon:

2 ezüst: Győrösi Sándor (50 kg) és Söprűs Zsolt (75 kg)

1 bronz: Komor Norbert (+80 kg)

Helyezett: Eszenyi Dániel (48 kg), Balogh Zsolt (50 kg), Lakatos Máté (57 kg)

Egy kis szerencsével lehetett jobb is pár embernél ez a szereplés, illetve, ha a csapatunk fele nincs lerobbanva (Eszenyi térd, Komor kéz, Lakatos és Győrösi megfázás). Ezen gondok egy része elkerülhető lett volna odafigyeléssel, de van, ami egyszerűen pech, s benne van a versenysportban.

Hajrá, DVSC!

- Koppányi Szabolcs -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!