Sport

2014.10.22. 10:53

Az eszmei értékekért is futnak

Hajdú-Bihar - Hajdú-Bihar legrégebbi sporteseményén minden induló megtalálhatja a neki megfelelő távot.

Hajdú-Bihar - Hajdú-Bihar legrégebbi sporteseményén minden induló megtalálhatja a neki megfelelő távot.

Negyvenkettedik alkalommal rajtol el október 25-én, szombaton 12 órától a Rajkai–Napló-emlékverseny, ahol hagyományosan a magyar sportélet két kiemelkedő egyéniségére emlékeznek. Egyikük Rajkai Tibor, a DEAC atlétáinak és a Debreceni Agrártudományi Egyetem sportegyesületének edzője, másikuk pedig Kerékgyártó László, a rendezvény korábbi főszervezője, illetve az esemény névadójának egyik tanítványa.

Gyere és fuss!

Megyénk legrégebbi sporteseménye ebben az esztendőben a debreceni Nagyerdőben lesz megrendezve, ahová a legkisebb korosztálytól kezdve a legidősebbeken keresztül, a futás „amatőr” szerelmesein át egészen az élsportolókig mindenkit szívesen várnak.

Emellett a szerkesztőségünk munkatársai is csatlakoznak a közös programhoz. Férfi és női kategóriában az első tíz befutó Hajdú-bihari naplós pólót kap ajándékba a kijelölt táv teljesítése után. Az alkalomra a nevezés díjtalan.

Meg kell becsülni

Nagy Tibor, az egykori kiváló atléta, edző és versenybíró nagy érdeklődésre számít az idei naplós szabadidős futáson. – Természetesen az egészséges életmód miatt különösen fontos szerepe van a megmérettetésnek, ám ezenfelül „nagyobb célt” is szolgál, hiszen erkölcsi okok miatt értéket is közvetít, amelyet a mai világban meg kell becsülnünk. Hosszú évek óta ebben az időszakban rendezzük meg. Az ok egyszerű: a halottak napjához közeledve talán jobban átszellemülve emlékezhetünk meg erről a két kiváló emberről, akik emberfeletti teljesítményükkel nemcsak megyénk, de országunk hírnevét sem akármilyen módon öregbítették – fogalmazott a versenysorozat direktora a lapunknak.

HBN-DZST

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!