Sport

2014.08.18. 14:44

Egyedülálló támogatás

Debrecen - A Tankcsapda dobosa és az exfutballista Tabaka József mellé állt.

Debrecen - A Tankcsapda dobosa és az exfutballista Tabaka József mellé állt.

– A Roncs Bár eljutott arra a szintre, hogy szerepet vállaljon Debrecen sportéletében, ezért úgy döntöttünk, hogy a város második legnépszerűbb sportágának képviselőjét, Tabaka Józsefet támogatjuk a jövőben – kezdte a hétfői sajtótájékoztatót Bernáth Csaba, a szórakozóhely egyik tulajdonosa, aki hozzátette, félig baráti ez az üzlet, hiszen köztudottan szereti a speedway-t, s nem titkoltan jó viszonyt ápol Tabakával.

Figyelemfelkeltés

A másik főnök, Fejes Tamás – aki Bernáth Csabához hasonlóan szintén rendszeres látogatója a debreceni salakversenyeknek – nem árulta el a támogatás konkrét összegét, azt viszont elmondta, ha a vállalkozásnak „fut a szekere”, akkor Tabaka is jól jár. Fejes biztos abban, hogy az együttműködésben mindkét fél „odateszi magát”, és a maximumot nyújtja. A Tankcsapda dobosa hangsúlyozta, a Roncs Bár a salakmotoros szponzorálásával példát akar mutatni, s buzdítani mindenkit, hogy aki tud, az segítsen a Hajdúságban nagyon nagy népszerűségnek örvendő sportágnak. A zenész rámutatott, nem megszokott, sőt egyedülálló hazánkban, hogy egy romkocsma sportolót támogasson, de ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet a salakmotorozásra.

Komoly segítség

Zárásként Tabaka Józseftől megtudtuk, az új szponzor az első számú támogatójává lépett elő, s számára óriási megtiszteltetés, hogy két olyan ember lát benne fantáziát, akik a saját területükön nagyon komoly eredményeket értek el. A Debrecen Speedway SE kiválósága elárulta, ezzel a segítséggel 4 felkészített motorra vághat neki a következő idénynek, így elképzelhető, hogy ismét megméretteti magát a Brit Ligában.

HBN-BN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!