Sport

2014.07.17. 13:26

Nem okoztak csalódást a hajdúsági úszók

Debrecen - Holoda és Gyulai is középdöntőbe jutott a bajnokság második napján.

Debrecen - Holoda és Gyulai is középdöntőbe jutott a bajnokság második napján.

Csütörtökön, a CXVI. Úszó Országos Bajnokság második napján délelőtt az uszodába látogatók ismét az elődöntőket tekinthették meg. Az előfutamok közül az 50 méteres férfi gyorsúszásban két hajdúsági érdekeltség volt, hiszen a Hajdúszoboszlói Árpád S.E. úszója, Holoda Péter, és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyzője, Gyulai Dávid is rajthoz álltak. A két fiatal a délelőtti úszás ellenére elégedett volt az eredménnyel, Holoda negyedik, míg Gyulai tizenharmadik hellyel jutott tovább a délutáni középdöntőbe.

Az előfutamok után Holoda Péter és Gyulai Dávid így értékeltek:

– Nagyon örülök, hogy negyedikként jutottam tovább a középdöntőbe. Most jobbat úsztam, mint az Ifjúsági Európa-bajnokság reggeli futamában ebben a számban, igaz, hogy nem szeretek ennyire korán versenyezni. Délután szeretném megjavítani az egyéni legjobb időmet, a 22.96-ot, ezen kívül pedig csak úszok, nem a helyezésre koncentrálok– fogalmazott a Hajdúszoboszlói Árpád Sport Egyesület tizennyolc éves úszója.

Közel úsztam az egyéni csúcsomhoz, ez délelőtt jó eredmény. A tizenharmadik hely ebben a számban szerintem elég jó, hiszen még második éves ifi vagyok, és a felnőtt mezőnyben versenyzek. Délután mindenképpen egy sokkal erősebb időeredmény és egy sokkal jobb helyezés kell a futamomban ahhoz, hogy döntőbe juthassak. Célom, hogy a 23.83-as egyéni legjobb időmet megjavítsam. Ebben a versenyszámban egyébként a döntőbe kerüléssel már nagyon meg lennék elégedve –mondta Dávid, aki az előző évben Angliában élt és edzett.

HBN-VL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!