Sport

2014.07.17. 08:09

Gólerős csatárok kerestetnek keddre

Debrecen - A továbbjutáshoz gólt kell szereznie a Lokinak a keddi BL-visszavágón.

Debrecen - A továbbjutáshoz gólt kell szereznie a Lokinak a keddi BL-visszavágón.

– Azt kaptuk a Cliftonville-től, amit vártunk is, azaz harcos, lelkesen futballozó csapat, de mi végig uralni tudtuk a mérkőzést. Ilyenkor benne van, hogy egy-két lehetőség adódik az ellenfél előtt is, ezúttal is így volt, de mi rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, kapufát lőttünk, kapussal szemben álltunk, csak nem tudtunk betalálni a kapuba – idézi a gól nélkül véget ért Cliftonville–DVSC-TEVA Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzés kapcsán Kondás Elemért, a vendégek vezetőedzőjét a dvsc.hu.

S valóban, a trénernek igaza van abban, hogy csapnivaló volt a helyzetkihasználása a Lokinak. Ehhez persze az is kellett, hogy a jelenleg talán legjobb formában lévő támadó, Kulcsár Tamás sérülése miatt el sem utazhatott Észak-Írországba. A 32 éves játékos és Sidibe nemrég két-két góllal vette ki a részét a Lyon 4–2-es legyőzéséből, azonban a szenegáli játékos most nem tudott betalálni, a Kulcsárt helyettesítő Tiszának pedig ezúttal látványosan nem ment Belfastban. Tiszát le is kapta a szünetben edzője, ám a helyére beállt Seydi pedig az elronthatatlant is elhibázta.

A keretben ott van még a korábban meghatározó embernek számító, de mára teljesen mellőzött Dalibor Volas, akit nem vittek el a BL-selejtezőre. Meglepő lenne, ha hirtelen ismét a szlovéntól várná a megváltó gólokat a szakvezetés.

Egyelőre tehát Kulcsár gyógyulásában és a Tisza–Seydi–Sidibe trió formajavulásában bízhatnak Kondás Elemérék, vagy a kreatív középpályások gólerősségében.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!